Kategória: – Labdarúgás férfi

12. forduló – Közvetítés

NBIII. Észak-Keleti csoport – 12. forduló

DVTK II. – Gyöngyösi AK 

Játékvezető: LEÉL-ŐSSY ÁDÁM, Asszisztensek: VÉGH MÁRTON, VARGHA TAMÁS

A csapatunk:

5. perc: a napon kifejezetten meleg van, de közben lóg az eső lába, illetve fúj a szél, és eddig nagy mennyiségű csapadék esett le, tehát várhatóan lesz csúszkálás. Rögtön ziccerbe is került a vendégek csatára, de szerencsére fölé lőtt. A hazaiak birtokolják a labdát, kissé átadjuk a területet, de most egy szöglethez jutunk leginkább a csúszós talaj miatt: elcsúszott a talp alatt a labda egy visszapassznál… Lakatos lőtt aztán mellé.

10. perc: kissé idegesnek tűnik a játékunk, de láthatóan a másik oldalon is tartanak a furán pattanó, csusszanó labdáktól.

15. perc: a 16-os sarkáról rúghattunk szabadrúgást, Krán el is vállalta, védte a kapus. Többet birtokoljuk mostmár a labdát az eddigieknél, nagyjából kiegyenlített ez a mutató. Szépan passzolgatva visszük fel a labdákat. Most viszont ők jutottak lövéshez, Uj Milán szögletre tolta. Kétszer mentettünk, a harmadik lepattanót a hosszú sarokba lőtték. 1-0.

20. perc: a bekapott gól óta nem nagyon tudtunk felérni az ellenfél kapujához, igaz, most erősen tördelik a játékunkat, már egy sárgába is beleszaladtak a hazaiak.

25. perc: szögletre már jók voltunk, de most megint kézilabdás a mérkőzés: mi felállunk, ők pedig adogatják körbe.

30. perc: egy ütközés miatt állt most a játék, úgy tűnik, cserélnie is kell a diósgyőrieknek.

35. perc: sok a hiba most mindkét oldalon, mezőnyjáték folyik. Most a mi oldalunkon marad lenn Gonda.

40. perc: megkérdőjelezhető szabadrúgáshoz juttott a hazai csapat jó beadási lehetőséggel… Mentettünk.

43. perc: újabb gólt kaptunk. Kétszer mentettünk a gólvonalon, harmadjára nem sikerült. 2-0. 

50. perc: agilisan kezdtük a második félidőt. 30-ról  lőtt szabadrúgást, centikkel főlé.

55. perc: nyomunk most,  a hazaiak inkább kontrázni próbálnak, most szöglethez jutnak.

60. perc: megélénkült a mérkőzés, a faltok is kissé keményebbek, a játék képe megint kiegyenlített lett.

65. perc: Szentannai besárgult, egy veszélyesen induló kontrát állított meg.

70. perc: újra átvették az irányítást, és mintha egy kicsit a játékvezető is őket segíteni  az apró fújásokkal…

75. perc: eljutunk lövésig, de szenvedünk.

80. perc: megint számonkérünk egy büntetőt kezezés miatt, aztán fölé lőttünk.

85. perc: Tóth Levente mardt lent egy talpalás után, cserénk pedig már nincs… Emberhátrányban fejezzük be a mérkőzést.

90. perc: Kovács Dominik is besárgul, egy semmi-faltot fújt meg a bíró, és egy kakaskodás alakult ki, páros lap. Közben Tóth Levi visszasántikált a pályára. 2 perc hosszabbítás.

Kettő nulla: egy pont

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Ma nem került a hálóba...

Érdekes dolog a labdarúgússal kapcsolatos statisztika: a múlt héten szereztünk először egynél több gólt, mégsem szereztünk pontot – most vasárnap pedig először nem kaptunk gólt, mégsem nyertünk.

A múlt heti mérkőzéshez hasonlóan a mostanin is ugyanazzal a felkiáltással lépett pályára mindkét csapat: mikor, ha most nem…?

A Stécé is felkészült belőlünk: a múlt héten bekapott góljainkat próbálták másolni, és mi is felkészültünk belőlük: kissé átadtuk a területet, hagy jöjjenek… Így komoly taktikai csata volt végig, bár magas színvonalról azért nem lehetett beszélni.

A vendégek rengeteg beíveléssel próbálkoztak, amiket hellyel-közzel jól hárítottunk, kidolgozott helyzetük nem nagyon volt, de azért elmondható: volt lehetőségük a gólszerzésre.

A mi lehetőségeink tudatosabb jétékok után alakultak ki: a széleket bontogattuk indításokkal és kombinatív játékokkal. A mérkőzés egyetlen ziccere is a miénk volt: egy ellenfél szöglet után Lakatos még a saját térfelén vette át a labdát, megindult, és tulajdonképpen szinte meglepő volt, hogy a hátul biztosító mindkét embert átjátszotta. Már egyedül volt a kapussal szemben, aki az egyetlen lehetőségét választotta: kezek szét, lábak spárgába. Innen nézve pech, onnan nézve bravúr: védés.

Két nehéz helyzetben lévő csapat, a lehető legrosszabb eredményt hozta össze, mert így egyik csapat sem szerzett három pontot, ami nagy lökést jelenthetett volna. Persze az egy pont is pont, és ahogy mondani szokták: pont eggyel több, mint a nulla.

Jövő héten az éppen mostanság formába lendülő DVTK II.-höz látogatunk, délelőtti mérkőzést kell vívnunk Miskolcon.

11. forduló – Közvetítés

NBIII. Észak-Keleti csoport – 11. forduló

Gyöngyösi AK – Salgótarjáni BTC

Játékvezető: VIRÁG ANDRÁS BARNABÁS, Asszisztensek: HALMAI KRISTÓF, BENSE MILÁN

A csapatunk:

5. perc: a fehér-feketében játszó nógrádiak kezdték a mérkőzést, lóg az eső lába, hideg nincs, fiatal játékvezetői hármas irányít. Egy gyengécske lövéssel kezdtek a vendégek, ami a kapu mellett méterekkel vánszorgott ki. Mi egy lesre futással és egy jó labdaszerzéssel, de rossz beadással indítottunk.

10. perc: szenzációs helyzetkialakítás. Trombola lőhetett, de szerencséjük volt, blokkolni tudtak, szöglet. A végén Nagy-György lőtt, mellé.

15. perc: az első percek inkább a vendégeké volt,  de az utóbbi 10 percben inkább mi voltunk veszélyesek. Most viszont a Stécé veszélyezet: egy szabadrúgás utáni veszélyes beadás, majd szöglet. Nagy-György Bálint sárgul be, kiosztott egy rúgást.

20. perc: mindkét csapat úgy érzi, most vagy soha. Kapkodós a játék, sok a hiba mindkét oldalon. Trombola kapott egy rúgást, az is sárga.

25. perc: mezőnyben folyik a játék, nagy az intenzitás, mi egy kicsit átadjuk a területet, többet van a vendégeknél a labda.

30. perc: szögletig jutottunk, les lett a vége. Most egy kicsit mi irányítunk.

35. perc: időként szép megoldásaink vannak, de sajnos kapura nem vagyunk veszélyesek, persze a zászló emelkedése miatt is meg kellett állnunk kétszer.

40. perc: dominálunk egy kicsit, inkább az ő térfelükön folyik a játék. 

45. perc: az utolsó percek kiegyenlítettek voltak, még egy sárga salgótarjáni oldalon. Mi viszont egy lesgóllal zárjuk a félidőt.

50. perc: újabb sárgával kezd a Stécé, ezúttal szövegért. Egyébként ugyanott folytatódik a játék, ahol abbamaradt. Intenzív, de sok hibával játszik minkét csapat.

55. perc: nincs most folyamatos játék, sokasodnak az apró faltok.

60. perc:most sorra jönnek szabadrúsból és szögletből a beívelések a kapunk elé, szerencsére veszély nélkül.

65. perc: most a védelem mögé próbálgatjuk berugdosni a labdákat, egész jól sikerülnek, a legutolsóból Muhari lőhetett, sajnos mellé.

70. perc: nagyon véleményes  szabadrúgást kaptak a vendégek, lesgólt szereztek belőle. Lakatos a saját térfeléről vezette ziccerig a labdát, a kapus óriási bravúrral védett.

75. perc: apró faltok, cserék, lassú a játék, egy veszélyes fejes ment a kapunk fölé.

80. perc: Gonda indult meg, csak szabálytalanul tudták megállítani, szöglettel felérő szabadrúgáshoz jutottunk.  Kifejelték. Gonda állított meg egy kontrát sárgáért cserébe. Most ők ívelhetnek középre. Semmi.

85. perc: mindkét csapat az utolsó tartalékait mozgósítja, megint jönnek a beívelések a kapunk elé.

90. perc: az utolsó 5 percet mi nyomtuk meg, de most megint ők adhatják be köz-pre. 3 perc hosszabbítás.

Ez nem volt benne

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Vállvetve

A mérkőzéseinket otthonról követő szurkolóinknak bizonyára fájnak a vereségek, de higgyék el, akik látják, azoknak még fájóbb! Egy olyan mérkőzésen kaptunk ki három gólos különbséggel, ahol a 90 percből legalább 70-et mi játszottunk fölényben. És nem csak a mezőnyt uraltuk, de helyzeteink voltak, kapusbravúrok voltak az ellenfélnél. Vajon könnyebb volna elviselni, ha úgy kapnánk ki, hogy ki sem jövünk a térfelünkről? Ki tudja?

A 3. percben a középpályáról fellépő játékosnak belőtték a védelmünk mögé labdát, majd kaptunk három kontragólt, a végén meg egy könnyen megadott büntető. Buta gólok.

Eközben mi helyenként tetszetősen játszottunk, letámadtunk, labdát szereztünk, löttünk… Minden adott volt ahhoz, hogy nyerjünk. Két gól idegenben nagyon sokszor elég legalább a döntetlenhez…

Kiesési rangadó volt, amit csúnyán elbuktunk. Most vasárnap újabb kiesési rangadó következik a SBTC ellen, ezúttal itthon

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

10. forduló – Közvetítés

NBIII. Észak-Keleti csoport – 10. forduló

Facultas-Tiszafüredi VSE – Gyöngyösi AK

Játékvezető: SÁNDOR CSABA, Asszisztensek: FLINTA ZOLTÁN , NÉMETH BALÁZS

A csapatunk:

5. perc: fehér-zöld-fehérben lépünk pályára az előző héthez képest változatlan kezdőcsapattal, a hazaiak tiszta  kékben. A mérkőzés kezdetére alábbhagyott a szél, most már csak szellő, és a nap is elő-előbújuk. Ezen a szinten kifogástalan a pálya, majd’ 5 perces késéssel indult a mérkőzés. A 3. percben belötték mögénk a labdát, a kiugró játékos a hálóba gurított. 1-0.

10. perc: a korán bekapott gól nem tett jót az önbizalmunknak, kicsit kapkodunk, pedig egy-két mozdulatból látszik, hogy volna keresnivalónk. Hazai oldalon ápolás.

15. perc: Lakatos végzett el 20 méteren egy szabadtúgást, középre ment.  Megélénkült a meccs, letámadunk, ők kontráznak.

20. perc: egy Muhari, egy Szabó és egy Lakatos lövés. Gólveszélyt nem jelentett egyik sem. Most Szabó kapott egy rúgást.

25. perc: kulturáltan játszunk, sok passzal, és előre. A hazaiak már most húzzák az időt.

30. perc: az elmúlt percek nem a miénk voltak, de szerecsére azért gólhelyzet nem volt. Nekünk viszont igen: Gonda kiugratásából Lakatos “lőhetett”, csak spiccel érte el, védett a kapus.

35. perc: Kovács indult meg a vonal mellett, gólhelyzetbe hozta magát, lőtt, de a kapus és a kapu mellett is elgurult a labda. Majd Trombolától pattant el egy beívés az ötösön… 

40. perc: egyértelműen jobbak vagyunk, és egy bedobás után a 16-os sarkáról Trombola óriási gólt zúdított a hosszú felsőbe! 1-1!

45. perc: gyakorlatilag a 16-osukra szorítottuk be őket két-három percen keresztül, pánik-pánik után. Az utolsó perc viszont a mi kapunk előtt zajlott, Uj Milánnak védenie is kellett.

50. perc: egy egyéni akció után újra vezetést szereznek a hazaiak. Három védőnket hagyott faképnél a támadó. 2-1.

55. perc: megint mi vagyunk fölényben. Kovács lépett ki, kisodródva már nem tudta visszahúzni az üres kapuba.

56. perc: mi rúgtunk szögletet, a kapus lehúzta, kirúgta, a csatár elvitte, berúgta. 3-1.

60. perc: Szentannai ahogy bejött, kapott egy óriási rúgást a derekára. A hazai csapat most már egyértelműen a gyors kontrákra állt   rá.

65. perc: megfogott minket a két gól, már nem vagyunk akkora fölényben.

70. perc: visszaesett a játékunk. Most nem vagyunk veszélyesek a kapura.

75. perc: Szabó Tamás ütközött ellenfelével, mindektten lent maradtak, a mi játékosunk kapott sárgát.

80. perc: újabb kontra, újabb jó befejezés. 4-1.

85. perc: Lakatos fejelt be egy beadást. 4-2.

90. perc: Forgó kapott sárgát egy kontra megakadályozásáért. 4 perc hosszabbítás.

94. perc: büntetőhöz jut a hazai csapat, berúgják. 5-2.

Az első pont!

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Elszántan!

Sokadjára, de a múlt héthez képest megint csak ismétlődött a forgatókönyv: jobbak vagyunk, mi állunk közelebb a gólhoz, az ellenfél egyszer megy el, máris gólt szerez, ráadásul ismét(!) öngólból… Egy tért ölelő indítás után jött egy bepassz, a középen érkező támadó belepörgetett, simán mellé ment volna, azonban a sarkában lévő Czinkóczi lábáról bepattant a kapunkba… Fortuna, hol vagy már megint?! 0-1.

Továbbra is nyomtunk, Szabó az ellenfél térfelének közepén szerzett vissza agilisan egy labdát, és jó ütemben ugratta ki Lakatost. Csatárunk egálban volt a versenyfutásban védőjével, és míg utóbbi ki akarta vágni, addig 10-esünk a lendülő láb és a labda közé tette a saját lábát. Csatt, 16-oson belül, vita sem volt a büntető megítélése kapcsán. Lakatos állt oda, és magabiztosan lőtte a jobb oldalra a labdát, a kapus nem találta el az irányt. 1-1.

Fontos megjegyezni, hogy Lakatos István ma (IS) kiválóan játszott: szabadrúgásokat harcolt ki, megtartotta a labdákat, jól indult be a résekbe, gyakran zárt vissza védekezni, alaposan meglepve ezzel a támadást építő karcagiakat, egyszóval rengeteget futott, és gyűjtötte a rúgásokat is a bokájára…

Kihajtotta magát

A mérkőzés során mindkét csapatnak akadt még kisebb-nagyobb helyzete, és időnként változott is, hogy éppen ki dominál, de összességében nézve a mérkőzésen inkább a mi akaratunk érvényesült, és bár mindkét fél az utolsó percekig ment a győzelemért, ahhoz inkább mi álltunk közel a 90 perc alatt.

Sőt! A 90. percen túl meccslabdánk is nekünk volt…

Az utolsó negyedórára a vendégek a felívelésekre álltak be, hórihorgas magas védőjüket fent is hagyták. Ezt ellensúlyozandó, és a fizikai fölényt erősítendő érkezett a pályára Uram Dénes. Ez a húzás be is jött, olyannyira, hogy nem is védekezésben, hanem támadásban  lett ez az erő nagyon fontos. 

Egy ellenfél beívelés után kivágott labdára startolt rá védőjével együtt, és gyorsabb ugyan nem volt, de “leizmozta” ellenfelét, és így kettő-az-egyben indulhattunk meg: a szélen Uram, középen a sántítva futó Lakatos. Ballábas védőnk kiváló döntést hozott: amikor kilépett rá az utolsó ember, bepasszolta középre. Lakatos finom megoldást választott, egyből átívelte a kapus fölött, de talán a fájós boka, talán a talaj miatt ez nem volt jó döntés, a kapu mögött esett le a labda.

Senki nem szúrta le, hiszen mindenki tudta: Lakatos rengeteget tett azért, hogy egyáltalán olyan szituációba kerüljünk, hogy lehessen meccslabdánk. 

És ami fontos: végre egy mérkőzés, amikor nem arról beszélünk, hogy ‘ha az ott bejön, akkor talán meg lehetett volna a döntetlen’… Most meglett, és ne felejtsük el, hogy a 8. helyezett csapat ellen, ahol pl. a több mint 150 NBI-es meccsel rendelkező Nemanja Andric 80 percig a pályán volt – megjegyezni való: védőink szinte láthatatlanná tették…

Jövő héten a 15. Tiszafüredhez látogatunk, és persze minden meccs más, és az ő esetükben tényleg nagyon nehéz megítélni az erejüket: ettől a Karcagtól simán kikaptak (4-1), de a DEAC-ot idegenben verték 2-0-ra… Igazi két arcú csapat.

Bizakodjunk, hogy ellenünk a rosszabbik arcukat veszik elő, minket pedig a jó játékunk mellett végre elkerül a balszerencse!

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok*:

*Nem, nem téves a videó: a Gyöngyösi TV stábjával együtt vártuk a vendégek szakvezetőjét, aki nem kívánt nyilatkozni, csak beült a Karcagi SE-címeres fehér autóba…

9. forduló – Közvetítés

NBIII. Észak-Keleti csoport – 9. forduló

Gyöngyösi AK – Karcagi SE

Játékvezető: PRÁTH DÁVID, Asszisztensek: VÉGH MÁRTON , VILMÁNYI SIMON

A csapatunk:

5. perc: a felhők közül előbújt a nap, kellemes az idő. A vendégek kékben játszanak, mi fehér-zöldben. Szöglettel felérő szabadrúgást végezhettünk el, blokkolt lövés lett belőle. Újabb beívelési lehetőség, szöglet, majd újabb. Az első 5 perc a miénk.

10. perc: kiszabadultak a vendégek, kétszer eljöttek a kapunk közelébe.  Harmádjára egy öngólt hoztak össze. Beadás szélről, bepattant Czinkóczi lábáról. 0-1.

15. perc: a gól után újra beszorítjuk őket.  Lakatost rúgták meg a 16-oson belül. Büntető.

16. perc: a sértett büntet! Kapus balra, labda jobbra. 1-1.

20. perc: továbbra is mi dominálunk. Az ellenfél térfelén tartjuk a labdát, határozottan jobbak vagyunk.

25. perc: érezhetik bent a pályán a mieink a fölényt, de sajnos ez kicsit kapkodásba megy át, minél előbb szeretnénk “megoldani”.

30. perc: veszélyes szabadrúgást rúghatott a Karcag, de a sorfalban elakadt. Most kiegyenlítettebb a játék.

35. perc: egy szöglet utáni kontra, és egy Szabó (fölé)lövéssel fenyegettünk, a vendégeknek pedig egy 18 méteres lövése volt, mellé.

40. perc: kicsit visszább esett az iram, a kapuk nem forognak veszélyben.

45. perc: és vége is a félidőnek. 

50. perc: a vendégek kettőt cseréltek, mi nem változtattunk. Az egyik cserejátékos rögtön egy lövéssel próbálkozott, de csemege. A játékvezető  jól teljesített eddig, de most egy sárgát számon kérhetünk, Muhari kapott nagyot.

55. perc: kicsit kard-ki-kard most a játék, felszívták magukat a fiúk mindkét oldalon. Megy a szurka-piszka is…

65. perc: az utóbbi percekben inkább a vendégek akarata érvényesült, ami leginkább szögletekben mutatkozott meg.

70. perc: kicsit kintebb jöttünk, egy öngólt majdnem rúgattunk mi is. Muhari megint nagyot kapott, ez már sárga.

75. perc: ilyen időszakban szokott egyértelművé válni a fölényünk, de most inkább a Karcag játszik fölényben, kissé beszorítanak minket.

80. perc: kijöttünk a szorításból, de a kapura még nem vagyunk veszélyesek, mezőnyjáték folyik.

85. perc: mindkét csapat az utolsó rohamaiba kezdett, mi egy jó kis kontrával, ők egy lövéssel. Utóbbinál Uj Milán lent maradt a földön, ápolni kell.

90. perc: Szentannai gyűjtött be egy sárgát, de senki nem haragszik rá, mert egy veszélyesnek induló támadást állított meg a félpályánál… 4 perc hosszabbítás. Majzik Zoltán is sárgát kapott.

Többet érdemeltünk volna

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Babinak sűrű negyedórája volt...

Sorban a második mérkőzés, hogy az egyik játékosunkhoz mentőt kell hívni a meccs után. Két hete Márkust vitték el, most Babarcsik Bálinthoz érkeztek villogóval. Villámléptű szélsőnk a 74. percben állt be, öt perccel később kiállították róla a hazai kapust, majd nem sokkal utána összefejelt egy ellenfél játékossal. Lent maradt, de gyorsan felpattant, és még végigzakatolta a mérkőzést. Dolgozhatott az adrenalin, mert a mérkőzés után masszőrünk, Tábit Adél vizsgálata után azonnal a 104 hívását javasolta… A mentők beszállították a nyíregyházi kórházba, ahol a CT-vizsgálat után három napos megfigyelés lett az “ítélet”. JOBBULÁST BABI!

Eső nem volt, de szél bőven

Borzasztó talajú pályára érkeztünk, ahol az egyik térfél nagyjából felén fű sem volt, csak sár – ‘beteg a fű’ – de ahol zöldellt, ott is borzasztó laza volt, minden lépés után kifordult némi földdarab…

A mérkőzést jól kezdtük, magunkhoz ragadtuk az irányítást, és amikor már éppen kezdett nyomasztóvá válni a fölényünk, egy jó baloldali elfutás után a hazaiak megszerezték a vezetést. Egykori játékosunk, Lizák Bence húzta meg, laposan gurított középre, és – talán a talajnak is köszönhetően – két védő és egy csatár lába alatt, illetve a kivetődő Uj Milán keze fölött is elment a labda, a hosszú sarkon érkező támadó viszont be tudta passzolni a kapuba. 1-0.

Tovább növeltük fölényünket, már védésre is késztettük a sényői kapust, jól játszottunk. Volt játékunk: gyors fel-vissza-felpasszokkal kombináltunk, majd hosszú indításra vállalkoztunk, átlövéssel próbálkoztunk.

A félidő utolsó momentuma egy Uj Milán védés volt, de még így is kevesebb dolga volt, mint túloldali kollégájának.

A gólokról nem tehetett, egyébként állta a sarat

A második félidő nem hozott változást: továbbra is mi irányítottunk, de megintcsak ők szereztek gólt. Egy szabadrúgást íveltek középre, Forgó Kornélt fejelés közben két kézzel lökték hátulról, így a fejéről a kapuba pattant. Itt persze nincs VAR, megadták, 2-0.

A szokásos: hátrány, és megyünk az eredmény után. Ami jött is: Krán Attila óriási bombát eresztett meg szokatlan helyről. A 16-os sarkánál nézett föl, és beadás helyett rádőlt, teli rüszttel meglőtte, hálószaggató bomba. 2-1.

Még idegesebbek lettek a feketék. Egy kissé hosszú indításra robbant ki két védő közül Babarcsik, és közben a kapus is ezt tette, csak ő a két kapufa közül. Nem meglepő módon a mi gazellánk ért oda előbb, elpöckölte a labdát, a kapus pedig az ő lábát. Mindezt 17 méteren, habozás nélkül piros. A szabadrúgást Lakatos a felsőlécre rúgta, a kapusnak csak a ‘miatyánk’ maradt. Majd ugyanő fejelt egyet, amit az újonnan beállt kapus földöntúli bravúrral szedett ki a felső sarokból.

Ekkor már a két belső védőnk az ellenfél térfelének közepén passzolgatott támadásépítésként, vagyis Sényőn betolták a buszt a kapu elé. Nem tudtunk átmenni rajta…

A labdabirtoklás kb. 30-70, a helyzetek aránya kb. 3-8.  Szinte hihetetlen, hogy így sem sikerült nyernünk.

Jövő héten a Karcagot látjuk vendégül, és reméljük, végre Fortuna is tiszteletét teszi nálunk…

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

Szegény embert az ág is húzza

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt olvasható.

Márkus hosszú ideig nem léphet pályára

Nehéz eldönteni, hogy a 78. percben megsérülő Márkus elvesztése, vagy a 4 perc múlva bekapott második gól döntötte-e el a mérkőzést, mindenesetre mindkettő megfogta a csapatot…

Egy órán keresztül egyenrangú ellenfelei voltunk a Tiszaújvárosnak, sőt, a második félidőt kifejezetten fölényben kezdtük meg, és ekkor jött egy rövidzárlat. ‘Kikényszerítőztek’ minket a szögletzászlónál, majd a beadás szörnyen egyedül találta a vendégek 33 éves csapatkapitányát, aki közelről fejelhetett a kapuba. 0-1.

Támadtunk, helyzeteink is akadtak, a vendég kapusnak bizony védenie is kellett, aztán egy véleményes büntetőt kapott az ellenfél.  A falt sem volt egyértelmű, és nagyon a vonal környékén volt… Megadta, belőtték. 0-2.

Előtte azonban egy teljesen vétlen szituációban Márkus komoly sérülést szenvedett. Egy szögletnél a rövid oldalon robbant be, a labda pedig a hosszú oldalra szállt. A leérkezésnél pont ráesett valaki lábára, és teljesen aláfordult a bokája… Az első – vélelmezett – diagnózis a bokaszalagszakadás volt, egyelőre a röntgen vizsgálat ezt annyiban erősítette meg, hogy törés nincs a bokájában… Jelenleg ez a legnagyobb örömünk… És ez nem túl sok.

Jövő héten kupaforduló miatt nem játszunk mérkőzést, azután pedig Sényőn vár ránk újabb párharc.

Hajrá GYAK!

7. forduló – Közvetítés

NBIII. Észak-Keleti csoport – 7. forduló

Gyöngyösi AK – Termálfürdő FC Tiszaújváros

Játékvezető: DRABON BARNABÁS, Asszisztensek: MOLNÁR ISTVÁN, RÉVÉSZ CSILLA
 
A csapatunk:

5. perc: rögtön a kezdőcsapatba került a hetek óta velünk készülő, de csak a napokban leigazolt MTK-Vasas nevelésű KOVÁCS DOMINIK. A múlt heti rossz idő után ma ismét kánikula várta a csapatokat. A vendégek feketében, mi zöld-fehérben. Kevés tapogatózás után sokpasszos, labdatartós játékot mutatnak be a vendégek.

10. perc: ránk erőltetik a játékukat, inkább ők irányítanak. Kapu felé csak két labda jött, Tóthnak nem kellett védenie.

15. perc: nem változott a játék képe, inkább a mi térfelünkön folyik a játék.  Néha sikerül csak megindulnunk.

20. perc: mezőnyjáték folyik, a kapuk nem forognak veszélyben.

25. perc: az első kapuralövés a miénk. Gonda lőtt jó 25 méterről, a kapus csak belepiszkált, szöglet.

30. perc: a másik oldalon is volt egy lövésecske, Tóth ért le. Egy szép indítás után Babarcsik centerezet, Lakatos próbálta kapura kotorni, nem jött össze.

35. perc: Lakatos indult volna meg egy kontrával, lerántották, sárga. A vendégeknél egy kényszerű csere. Valószínűleg sérülten vállalta a játékot, mert kontakt nem volt.

40. perc: az első igazi gólveszély a mi kapunk előtt volt. Egy szöglet utáni fejes a felsőécen csúszott felé a labda. Közben Lakatos lecsúszott lövése mellé perdült.

45. perc: többet birtokolták a vendégek a labdát, de kapura nem voltak veszélyesebbek nálunk.

50. perc: agilisan kezdtük a második félidőt. Sokkal kezdeményezőbbek vagyunk, és már elmaradt sárgát is számon kérünk a  vendégeknél…

55. perc: Márkus 30 méteres szabadrúgása okozott gondot a kapusnak, de szöglet. Újabb szép támadás, Lakatos tartotta meg, a végén Gonda tudott lőni.  Újra Márkus akciózott, a vége szabadrúgás, majd szöglet.

60. perc: azt, hogy jobbak vagyunk a második félidőben, mi sem bizonyítja jobban, hogy a vendégek hármas cserét hajtottak végre.

62. perc: egy szép kényszerítővel megvertek minket a jobb sarokban, a beadás tisztán találta a csatárt. Fejes, gól.  0-1.

70. perc: akkor kaptuk a gólt, amikor már inkább mi domináltunk, az pedig most láthatóan megfogott minket. Az ivószünetben talán összekapjuk magunkat.

75. perc: Márkus nagyon fájdalmasan omlott össze egy kapu előtti kavarodásnál, csak reménykedni lehet, hogy nincs nagyobb baj…

80. perc: 11-eshez jutnak a vendégek.

82. perc:  Tóth rajta volt, de nagy erővel ment a bal sarokba. 0-2.

90. perc: a második gól eldöntötte a mérkőzést, említésre méltó esemény már csak Márkus sérülése volt.