Kategória: Labdarúgás

Büszkeségeink!

Utánpótlás nevelésünk területén is történnek átigazolások, amik során az egyik szemünk sír, a másik nevet, és közben roppant büszkék vagyunk. 

Három labdarúgó akadémia is érdeklődött játékosaink iránt, melynek a végére február hónap során került pont. 

  • Bokros Levente (GYAK U13,U14 korosztályból) az MTK-ba, 
  • Palásti Krisztián (GYAK U13,U14 korosztályból ) a HONVÉD FC-be,
  • Szűcs Barnabás (GYAK U16 korosztályból) a DIÓSGYŐR FC-be igazolt.

Sok sikert kívánunk nekik új klubjukban!

Ezek az átigazolások önmagukban azt mutatják, hogy a GYAK utánpótlás műhelyében minőségi munka folyik, hiszen ezek a klubok a továbbiakban az NBI-es, NBII-es felnőtt csapatuk számára csiszolgatják ezeket a fiúkat.

Van ennél azonban egy egzaktabb eredményességi mutató, mégpedig az MLSZ  produktivitási mutatója. Ez azt jelenti, hogy az adott sportegyesület mennyire hatékonyan képzi és áramoltatja “felfelé” a tehetséges, jól képzett labdarúgókat. Amennyiben ezek a labdarúgók később sikeres felnőtt pályafutást futnak be, – értsd: az első-, másodosztályban játszanak – akkor az anyaegyesület a volt labdarúgója játékpercei után díjazásban részesül.  

Büszkék vagyunk arra, hogy ezen az országos produktivitási listán 674 mért egyesületből a 28. helyen áll a Gyöngyösi Atlétikai Klub

Ezen a listán az első hat helyet a Puskás Akadémia, a Honvéd, a Győri ETO, az MTK, a Vasas és az FTC foglalja el, ami azért nem meglepő. Hogy igazán kontextusba tudjuk helyezni ezt a 28. helyet, ahhoz nézzük meg, a környékbeli városok helyezéseit:

  • Mezőkövesd: 51. hely.
  • Jászberény: 62. hely*.
  • Eger: 66 hely*.
  • Salgótarján: 76. hely.
  • Gödöllő: 93. hely*.
  • Hatvan:  251. hely*.

(* a csillaggal jelölt városokban – ahogy Gyöngyösön is – több klubban folyik utánpótlás nevelés, itt az adott város legjobb helyezést elérő klub eredményét tüntettük fel.)

Ebből is látszik, hogy a GYAK UP műhelyében kiváló munkát végeznek edző kollégáink, de a kiváló eredmények eléréséhez persze folyamatosan szükség van a szülők elkötelezettségére is.

Hajrá GYAK! 

Szakmai kirándulás

Egyesületünk U-16-os leány együttese múlt pénteken a helyszínen tekintette meg a Magyarország – Belgium Női Nemzetek Ligája osztályozós párharcának első mérkőzését. A találkozó a felcsúti Pancho Arénában került megrendezésre. 
 
A Gyöngyösi Atlétikai Klub életében fontos szerepet játszik a közösségi élet építése, így természetesen mind az elnökség, mind a szakosztályvezetés támogatásáról biztosította a program létrejöttét. 
A lányok örömmel fogadták a lehetőséget, és bízunk benne, hogy az eredmény dacára (HUN-BEL 1-5) egy életre szóló élménnyel gazdagodtak! A mérkőzés végén nem maradhatott el a válogatott tagjaival a pacsizás és közös fényképek.
 
Ecsegi Zoltán és Domokos Gergő kísérte el a lányokat. Az hogy ilyen élményben lehessen részük, abban több edzőkolléga is kivette a részét. Volt, aki emiatt plusz edzést vállalt a másik korosztálynál, volt, aki az előkészületekben segített, így tényleg elmondhatjuk, hogy a GYAK család újra megmutatta közösségi erejét!
 
Hajrá GYAK!

A Dunántúlon jártunk

Az NBIII Dél-Nyugati csoportjában 8. helyen telelő Gárdony-Agárd csapatához látogattunk.

Az első félidőben jól mentünk, sőt, 20-25 percig inkább mi irányítottunk, helyzeteket alakítottunk ki, veszélyesek voltunk. Azonban két bekapott gól eldöntötte a sorsunkat: az elsőt a játékvezetőnek, a másodikat sajnos egyértelműen magunknak.

Egy hazai támadást állítottunk meg a 16-osunkon belül, Babarcsik szabadított fel, azonban kapott egy óriásit a lábfejére talppal. Óriási kiáltás, meg is állt mindenki. A kivágott labdát visszarúgták a büntető területünkre, ahol Szabó Tamás szó szerint lekezelte, hogy elvégezzük a szabadrúgást. A játékvezető azonban a büntetőpontra mutatott, 11-es. Igaz, valóban nem volt sípszó, és hát ugye, de hát ez a talpalás annyira egyértelmű volt, mint az ég kék, a fű zöld. 1-0.

Aztán egy Trombola-helyzet, egy Babarcsik-lövés és egy Nádudvari-betörés után újabb hazai támadás. Szereltünk, és a labda kivágása helyett ki akartuk hozni, ám egy passz hosszúra sikerült, és a 16-oson belül eladott labda sok jót nem hordoz magában… 2-0.

Aztán kaptunk még kettőt két kontrából, amire Szabó Tamás egy szabadrúgásgóllal válaszolt.

El kell mondani: három hadrafogható cserével érkeztünk a meccsre, és a 10. perc környékén a sérülésből frissen visszatérő Uram Dénes ismét kapott egyet a bokájára. Majd a mérkőzés vége felé még Trombola bokája is kiment.

Azt régóta tudjuk, hogy tavasszal nem számíthatunk Márkus játékára, a bokatöréssel fekvő Dudás is kiesett, Lakatos visszatérésére pedig még heteket kell várnunk. Ezért (is) hatott felüdülésként Patócs Richárd leigazolása  a támadóharmadba, azonban végülis ő sem lesz velünk tavasszal: NBI-es futsal csapatnál kapott lehetőséget, amivel élni kíván. Sok sikert neki!

És akkor – az átigazolási szezon zárultával – nézzük a távozóinkat: Krán AttilaBezzeg Olivér éppen a szombati ellenfelünkhöz, a Gárdonyhoz igazoltak. Kovács Dominik  az ESMTK-ban folytatja, Bődi Péter pedig az Energiát fogja erősíteni tavasszal. Jelenlegi állapot szerint Móga Bendegúz és Gonda Csanád játékára sem számíthat majd Majzik-mester… Az érkezési oldalon egyedül a visszatérő Sándor Bence neve olvasható.

Kedden 18 órától újabb edzőmérkőzés vár ránk: a színtén NBIII-as Budaörs csapatát fogadjuk a műfüves pályán.

Hajrá GYAK!

Gödöllőn játszottunk

Szombaton Gödöllőn játszottunk edzőmérkőzést, ahol kissé irreális körülményke várták a pályára lépőket, és a kilátogató nézőket is. Gyönyörű napsütés mellett a 6-8 labdát tartalmazó zsákot is megmegmozgtta a viharos szél…

Az első húsz perc kiegyenlített játékot hozott, de már ekkor is látszott, hogy a hazaiak nemrég kezdték a felkészülést, így frissebbek, nálunk pedig némi fásultság mutatkozott meg a játékosokon.

Ezután a “bikák” kétszer megrázták magukat és kis szerencse is segített nekik abban, hogy ziccerig jussanak, amit mindkét alkalommal gólra váltottak. Helyzetek alapján, kettő-kettő, a félidei eredmény azonban 2-0.

A második félidőben mindössze öt cserét tudtunk végrehajtani, jöttek a fiatalok, köztük egy újabb bemutatkozó. Két héttel ezelőtt Nádudvari Marcellt és Csörgő Hunort próbálta ki a felnőttek között Majzik-mester, ezen a napon pedig egy újabb 17 éves fiatal, Palhuber Csongor kapott lehetőséget.

Talán a fiatalok lelkesedésevagy a hazai csapat nyugodtsága – egyébként ők sem cseréltek sort… – miatt a második félidőben ők mindössze egy lehetőséget alakítottak ki, amit Új Milán bravúros mozdulattal védet, mi viszont három ziccerig jutottunk, illetve két kisebb lehetőséghez. A baj, hogy ezek közül egyet sem tudtunk kihasználni, így elmondhatjuk, hogy a meccset a jobb helyzetkisználással működő csapat nyerte meg.  Náluk 3/2, nálunk 7/0.

Egyértelmű, hogy min kell javítanunk. Erre most szombaton lesz lehetőségünk, és végre a hazai szurkolók is megnézhetik csapatukat: február 10-én délután 3 órától látjuk vendégül az Andornaktálya csapatát.

Hajrá GYAK!

UP-torna Nyírbátorban

A hétvégén két napos tornán vett részt a GYAK U-10 és U-11-es vegyes csapatunk. A Nyírbátorban megrendezésre kerülő 16 csapatos teremtornán olyan neves csapatokkal mérhették össze tudásukat sportolóink, mint a Ferencváros, a DVSC, vagy a Nyíregyházi Spartacus hasonló korú csapatai.

Az első napon a csoportküzdelmekre került sor, ahol sikeresen helytálltunk, srácaink kiharcolták a továbbjutást a csoportból.  A második napon az Aranyágon folytattuk a küzdelmeket, ahol tisztes küzdelmek során végül egy büntetőpárbajban alulmaradva szereztük meg a 8. helyet. Összeségében a két nap alatt 7 mérkőzést játszottunk.

A két felkészítő edző Domokos Gergő és Nagy Attila megerősítette, hogy a részvételünk tökéletesen szolgálta a tavaszi versenysorozatra vonatkozó felkészülést, illetve helyzetértékelést mutatott a fejlődésünk tekintetében. Nyilvánvalóan az akadémiai csapatok szélesebb kiválasztási lehetőségeinek köszönhetően erősebb játékerőt képviseltek. A torna végén fáradtan, de rengeteg közös élménnyel gazdagabban térhetett haza a csapat. Jövőre visszajövünk!

Hajrá GYAK!

Sok hír! Jó és kevésbé jó is…

Felpörögtek a héten az események, öt(!) hírt kell megosztanunk Önökkel. Három jót, egy kevésbé jót, és egy kifejezetten rossz hírt.

1. A legfontosabb talán, hogy szerdán lezajlott a klubunk vezetősége és a városvezetők között egy többórás informális beszélgetés. Tisztázására került, hogy a hírportálok különböző felületein megjelent valótlan információk, mely szerint a Testület nem kívánja támogatni az egyesületet nem igaz. Ezt sem az Egyesület vezetősége, sem a Testület nem jelentette ki sosem. A Képviselő Testület, mint az Önkormányzat döntéshozó testülete és egyben az egyesület fő támogatója – tisztában van a felelősségével – és ezt kellő súllyal is kezeli. Azonban a decemberi döntés az volt, hogy a GYAK felnőtt csapatának tavaszi támogatásának mértékét és módját az éves költségvetési vita során fogja eldönteni. Addig is kérik a klubvezetés és a játékosok türelmét, megértését.

A képviselőtestület frakcióvezetői a klubházban lezajlott találkozó után elmondták, hogy hasznos volt az összejövetel, sokkal jobban “képbe kerültek” a klub jelenlegi helyzetével, azon belüli a felnőtt labdarúgó csapat rövid és középtávú terveivel kapcsolatban, és felvetették, hogy akár rendszeresíteni is lehetne az ilyesfajta információcseréket. A GYAK támogatásának mértékérő a következő testületi ülésen fognak dönteni, amelyet hosszú, egy hónapos előkészítő munka fog megelőzni.

2. A csütörtöki napon zajlott le az év első Képviselő Testületi ülése, ahol a grémium egyöntetűen megszavazta, hogy Gyöngyös Város Önkormányzata kész előfinanszírozni a műfüves pálya mellett található öltözőház befejezését, így gyakorlatilag az anyagi akadály elhárult, és akár már ezen az őszön birtokba vehető lesz a létesítmény. Már “csak” a kivitelező megtalálása és a tervek megvalósítása van hátra …

3. Ahogy az a sajtóban már megjelent, több játékos is jelezte távozási szándékát, azonban az érintettek nevéről csak akkor fogunk hírt adni, ha a játékosok tényleges eligazolása megtörténik. Ami viszont biztos, hogy megvan az első téli igazolásunk! Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ez az igazolás kielégíti mind a szakmai kívánalmakat, mind pedig az önkormányzat azon elvárását, hogy a csapatban minél több gyöngyösi játékos játszon. A támadósorba érkezett hozzánk (vissza): PATÓCS RICHÁRD. A szélsőként és centerként egyaránt bevethető 26 éves futballista a GYAK utánpótlásában kezdte meg futballpályafutását, majd felnőtt csapatban az Energiában mutatkozott be. A futsalban és strandfociban is erős játékos aztán több helyen megfordult, többek között Jászberényben, Gárdonyban, Sajóbábonyban, legutóbb pedig Hajdúböszörményben. Legsikeresebb időszaka azonban a Debreceni Egyetemi AC-ban volt, hiszen a csonka, covidos évben NBIII-as bajnoki címet ünnepelhetett a cívis városban. Üdv a csapatban, Ricsi!

4. A kevésbé jó hír: a szombati edzőmérkőzésünk sajnos elmarad, a Vasas II. csapata nem utazik Gyöngyösre. Az első csapatuknak lekötött nemzetközi mérkőzése van, azonban a sok sérült, beteg hiányában a második csapatból kell feltölteni a keretet, így a mi ellenfelünk is “elfogyott”. Mérkőzés hiányában Majzik-mester edzést fog vezényelni a játékosoknak.

5. A végére maradt egy kifejezetten rossz hír: a felnőtt csapat kapitánya,  a tavalyi megyei gólkirály Márkus Marcell – Oravecz Botond után – az ősszel súlyos sérülést szenvedett, és az orvosi diagnózis szerint keresztszalag szakadása van. Marcit február elején műtik, így bizonyos, hogy a tavaszi szezon mérkőzéseit a lelátóról fogja szemlélni. Mielőbbi gyógyulást kívánunk, Kapitány!   

 

Buta vereség Budán

Kelenföldön kezdtük meg a téli felkészülési mérkőzések sorát.

Az első 30 percben egyértelmű mezőnyfölényben játszottunk az Észak-Nyugati csoport  7. helyezettje ellen. Ebben az időszakban négy gólszerzési lehetőségünk akadt, egy oldalhálóba lőtt labda mellett háromszor védett a hazai kapus.

Az utolsó negyedóra már inkább kiegyenlített volt, és ez épp elég volt ahhoz, hogy összehozzunk két gólt a Kelennek. Az első egy igencsak megkérdőjelezhető büntető volt: Czinkóczi csúszott be a támadó elé, aki vagy hármat lépett mielőtt elbotlott védőnkben. A 11-est az annak idején az Újpesttel NBI-es bajnoki ezüstérmet begyűjtő Remili Mohamed értékesítette.

Pár perccel később ugyanő robbant rá egy hosszú indításra… Úgy tűnt kapusunké lesz, de a támadó eltolta mellette, és az üres kapuba gurított. Kár ezekért, mert mezőnyben egyértelműen többet mutattunk.

A második félidőre sorcsere jött a hazaiaknál, amire nyilván adottak a lehetőségeik: az őszi 19 forduló alatt összesen 32 játékos került be a meccskeretekbe. Nálunk ez a szám 24…

Mi is felforgatott csapattal játszottunk már ekkor a hiányzók, és a kisebb sérülések miatt. Fő a biztonság, még úgy is, hogy az utolsó negyedórában a két belső védő pozícióját egy csatár és egy védekező középpályás foglalta el…

A rendezetlenségünket egy baloldalon végigvitt támadással lepte meg a Kelen, mely végén ziccergóllal alakították ki a 3-0-ás végeredményt.

Nézzük a pozitívumokat: egy félidőn keresztül jól játszottunk kulcsembereink hiányában is. Bemutatkozott a csapatban két fiatal: az egyaránt 17 éves Nádudvari Marcell és Csörgő Hunor. Szintén bemutatkozott, kipróbálásra került a leigazolni kívánt Patócs Richárd is, aki jól tette elöl a dolgát, a végén pedig védőszerepet is vállalt. Ugyancsak játéklehetőséghez jutott Sándor Bence, akit szintén szeretnénk le(vissza)igazolni a csapathoz. Ő is jól mozgott, bár látszott rajta a több hónapnyi kihagyás, de szerencsére van idő, hogy utolérje magát.

Sándor Bence visszatérhet

A következő mérkőzést már itthon játsszuk: szombaton 11 órakor fogadjuk a Vasas második csapatát a Kömlei Károly Sporttelep műfüves pályáján.

Patócs Richárd jó barátságban a labdával

Megkezdtük a felkészülést

Január 10-én, szerdán megkezdte felnőtt csapatunk a téli felkészülést, ami így 7 és fél hetes időtartamot jelent. Sőt, egy kicsit több, mert az év első napjaiban egyénileg már mindenki kapott feladatot: 4 illetve 6 km lefutását.

Természetesen a labda még hírből sem volt jelen a következő edzéseken: a rengeteg futást némi edzőtermi gyúrás színesítette eddig…

A legsűrűbb nap a szombat volt, hiszen délelőtt konditeremben “melegedtek” a fiúk, majd délután Mátrafüredre futottak fel fagypont körüli hőmérsékletben. Estére is jutott egy kis együttlét, azonban ez már jóval kellemesebb volt: edzőnk, Majzik Zoltán születésnapját ünnepelte a csapat, ami egyúttal a frissen műtött Oravecz Bodond meglátogatására is jó alkalom volt.

Penne alla Majzik, és az összetartás

Az elkövetkező héten négy edzés vár a fiúkra, hétvégén pedig végre biztosan fognak labdát is látni: a Kelen SC ellen játszunk edzőmérkőzést Budapesten.

A következő szombaton pedig itthon is meg lehet nézni a srácokat: 27-én a Vasas második csapatát fogadjuk. Érdemes lesz kilátogatni, mert bár még szervezés alatt vannak az edzőmérkőzések, de könnyen lehet, hogy ez az zajlik majd hazai pályán…

Gyászol a GYAK-család

Tragikusan korán, 54. életévében elhunyt egykori labdarúgónk: MÁRKUS TAMÁS.

A környéken sok Márkus, és sok Tamás futbalozott, de ha azt mondtuk: “Hej-hej!”, akkor mindenki pontosan tudta, kiről van szó…

Így kérte mindig a labdát, majd a becenév ráragadt a civil életben is. Korán külföldre szerződött, legsikeresebb éveit Németországban töltötte, de megjárta Indonéziát is.

Hazatérte után megfordult néhány környékbeli klubnál, és az utóbbi években az FC Hatvannál tevékenykedett utánpótlás edzőként. Igen gyakran láthattuk azonban a GYAK meccsein is, hiszen nagy büszkesége, a fia, Marcell csapatkapitányként rúgja a bőrt nevelőklubjában.

A megyében több klubnál is kikerül a fekete zászló, gyászol a város, gyászol a Gyöngyösi Atlétikai Klub. A rokonoknak, barátoknak megnyugvást kívánunk, Isten veled Hej-hej!

Elnöki interjú – 2023. december

Interjú Kozma Zsolt, GYAK-elnökkel.

Elnök Úr! A mostani beszélgetésünk apropója egy hír, ami az országos sajtóban jelent meg, miszerint a gyöngyösi önkormányzat megszünteti az NBIII-as csapat támogatását. Milyen alapja van ennek a hírnek?

  • December közepén volt egy testületi ülés, ahol hozott egy döntést a grémium. Ez teljesen nyilvános, tehát az alap információ innen is származhat. A ránk vonatkozó rész – miszerint a távolról érkező játékosokat “elengedjük” pedig – egy olyan levélből származhat, amit a játékosoknak juttatunk el, amit egy meghívó is követett volna..

Mi állt volna ebben a meghívóban? Illetve miért nem ezzel a tájékoztató levéllel együtt?

  • Az ünnepek előtt már nem akartuk a játékosokat ezzel terhelni, hiszen semmi értelme nem lett volna: aki csapatot akar keresni magának, azt nem Karácsony előtt egy héttel fogja megtenni. Ilyenkor minden klubnál elvonulnak, pihennek, a felkészülés majd csak január közepén indul, addig érdemben senki nem tárgyal senkivel. A meghívóban pedig pont egy olyan időpont lett volna, amikor egyénileg leülünk minden egyes játékossal megtárgyalni a kialakult helyzetet, és megvitatni, hogy ki hogyan képzeli el a jövőt.

Akkor először is: mi a helyzet? Másodszor: a klubvezetés hogyan képzeli el a jövőt?

  • A csapat fő támogatója (önkormányzat) a nyár elején teljes mellszélességgel állt a klub mellé, mondván mindannyian büszkék vagyunk a megyei a bajnoki címet nyert, illetve osztályozót nyert csapatra.  A Testületnek egy lényegi kikötése volt  (az átigazolási időszakot követően), hogy a csapatnak a 70%-át helyi, környékbeli játékosoknak kell alkotni, akkor is, ha ez nem párosul eredménnyel.  Nyilván ezt sportszakmai okokból egy edzőnek, egy klubvezetésnek nehéz volt a sikeres szereplés függvényében alárendelni, de lényegében az ősz végére elmondhatjuk, hogy a kezdő 11 tekintetében ennek az elvárásnak sikerült megfelelni.  Azonban most értékelve az őszi eredménytelenséget a nyár közepén megígért anyagi támogatást a továbbiakban változatlan mértékben a testület nem kívánja biztosítani. A tavaszi támogatás mértékét illetően a testület a döntést leghamarabb a jövő évi városi költségvetés kialakításakor fogja meghozni (várhatóan február közepe, vége). Ez a helyzet. Azt látni kell, hogy míg egy futballcsapat ősz-tavasz “üzemmódban” működik, addig az önkormányzat januárban tárgyalja, és februárban fogadja el a naptári év szerinti költségvetését. Ettől függetlenül, a nyári döntés idején a testület bekérte a teljes szezonra vonatkozó részletes és tételes  költségvetési tervezetünket, melynek ismeretében hozták meg a csapat támogatására és az NB3-ban való indítására vonatkozó támogató döntésüket. Most féltávnál, ha a nem túl dicsőséges eredménytelenség okán is,hogy úgy mondjam nem túl elegáns ebből így kiszállni.   

Március 3-án bajnoki forduló van…

  • Igen, pont ezért akarunk január első hetében leülni a játékosokkal, mert a felkészülést január közepén úgy kell elkezdeni, hogy tudjuk, mi lesz velünk május végéig. Most úgy néz ki a dolog, hogy a felkészülés utolsó szakaszában, kb. egy héttel a bajnokság indulása előtt fogjuk megtudni a sorsunkat. Ami ráadásul – várhatóan! – nem lesz pozitív. Azt gondolom, hogy klubvezetőként nagyon inkorrekt lenne a játékosokat hitegetni, illetve magunkhoz láncolni félévre úgy, hogy nagy valószínűséggel nem tudjuk azokat a feltételeket tovább biztosítani, melyekben a nyáron megegyeztünk.

Egy közbevetés: eddig minden rendben zajlott?

  • Igen, minden pénzügyi vállalásunkat teljesítettük az elmúlt fél évben, senki felé nem alakítottunk ki tartozást. A beígért pénzeket megkaptuk, és a költségvetésünknek megfelelően nem csak a bevételi, de a kiadási oldalt is rendben tartottuk.

Hogy kell azt érteni, hogy “magunkhoz láncolni”?

  • Az átigazolási piac február végén zárul, nagyjából akkor, amikor az önkormányzat dönt a támogatásunkról. Ha most télen nem engedjük el a játékosokat, akkor adódhat egy olyan helyzet, hogy mi már nem tudjuk vállalni a feléjük tett kötelezettségünket, viszont ők már nem tudnak eligazolni, még akkor sem, ha lenne fogadó csapat, és mi is elengednénk őket. Tehát a tavaszi szezont úgy kellene elképzelni, hogy valaki kap egy ígéretet, hogy a munkájáért majd kap valamennyi költségtámogatást, vagy nevezhetjük aklóriapénznek is. Fontos, hogy nálunk a játékosok iskola, munka mellett végzik ezt a félprofi tevékenységet. Azonban három-négy hónappal a munka vége előtt azt mondják neki, hogy “akkor innentől kezdve nem kapod a jussod, de a munkát végezd el…”. Ilyen esetben senki nem lepődne meg, ha a játékos azt mondaná, hogy ‘akkor én nem jövök többet’, pláne úgy, hogy még utaznia is kellene a saját költségén, hogy “elvégezze a feladatát”…

Egy kicsit tegyük tisztába az “elengedés” fogalmát is… Hogy is van ez?

  • A ‘nagyvilági’ fociból tudjuk, hogy óriási átigazolási díjak, aláírási pénzek és egyéb juttatások vannak egy-egy klub váltásnál, akár télen, akár nyáron. Nálunk ugye amatőr játékos mindenk, ami – nagyon egyszerűen fogalmazva – annyit tesz, hogy a bajnokság végén, nyáron mindenki oda igazol, ahova akar, az aktuális kluboknak nincs beleszólása. Viszont télen, a bajnoki év közepén, a klubok annyiban védve vannak, hogy ha egy játékos el akar igazolni, akkor ahhoz kell az aktuális klub hozzájárulása, értsd: “elengedése”, ám a fogadó klubtól kérhet átigazolási díjat. Ha mi a mi helyzetünkben azt mondjuk, hogy elengedjük az adott játékost, akkor nyilván a fogadó klubnak is kedvezünk, de elsősorban a játékos felé teszünk egy gesztust, vagyis hát fogalmazzunk így: korrekt módon járunk el vele szemben.

És hogyan tovább? Hiszen ha jól értem, akkor még az is lehet, hogy az önkormányzat mégis fogja tovább támogatni a csapatot?

  • Tulajdonképpen ez is benne van a pakliban… Reálisan nézve azonban az várható, hogy ha teljesen nem is szüntetik meg, de jelentősen csökkentik a támogatásunkat. Így nekünk lépni kell, azokat a játékosokat, akiknek jelentősebb költségtérítést kell fizetnünk már csak az idejárás miatt is, azokat el kell engednünk, ezt a költséget meg kell szüntetnünk.

Van-e valami terve a vezetőségnek?

  • A tervünk az, hogy január első napjaiban egyeztetünk a játékosokkal, és  mindenképpen szeretnénk egy egyeztetést a testülettel, vagy legalább a frakcióvezetőkkel, hogy vázoljuk nekik a lehetőségeinket. 

Mik a lehetőségek?

  • Amennyiben elengedjük az “idegenlégiósokat”, egyáltalán nem biztos, hogy marad annyi környékbeli, a klubhoz kötődő játékos, hogy be tudjuk velük fejezni a bajnokságot, az esetleges kizárásunk, vagy visszalépésünk pedig azt eredményezi, hogy a következő évben a Gyöngyösi Atlétikai Klub felnőtt férfi focicsapatot a legalacsonyabb szinten, a megyei harmadosztályban indíthat csak.

Nem lehetne a létszámot az U19-es, vagy esetleg az U17-es csapatból pótolni?

  • Egyrészt már most is vannak a csapatban meghatározó(!) játékosok ezekből a korosztályokból, másrészt azt nyilván az említett utánpótlás csapatok is megsínylenék, ha a játékosoknak két-három fronton kellene helytállniuk. Azért a mostani keretünk is messze a legfiatalabb az NB3 bajnokság tekintetében, ahogyan az éves költségvetésünk is.  

Az mennyire biztos, hogy a csapatbeli helyi játékosok továbbra is maradnak?

  • Semennyire. Több szempontból sem! Egyrészt: ha elengedjük a távoli játékosokat, akkor mennyire korrekt azt mondani a helyinek, hogy te nem mehetsz sehova… Miközben akár környékbeli kluboknál is könnyedén kialkudhatnak maguknak sokkal jobb feltételeket… Másrészt: nálunk sok helyi játékos is “bejárós”, hiszen a fővárosba járnak egyetemre-főiskolára, tehát amikor elindult edzésre a kisbusz Budapestről, akkor oda legalább annyi gyöngyösi szállt be, mint nem-gyöngyösi… Ez továbbra is költség lenne. Harmadrészt: egy tovább gyengülő csapatban maradni, hát, nem biztos, hogy oda elég a klubhűség… Plusz lehetőség, hogy a tavalyi bajnoki címmel, osztályozós győzelemmel, őszi NBIII-as tapasztalattal egy gyöngyösi srác, aki Budapestre jár egyetemre, nagyon könnyen találhat magának fővárosi, vagy a kollégiumhoz-albérlethez közel lévő csapatot, ahol szívesen látják…

Akkor ez nem egyszerű helyzet. Vajon átlátja ezt minden érintett?

  • Ezért is szeretnénk egy találkozót a képviselőkkel, mert nyilvánvalóan nem láthatnak mindent át, és ezért szeretnénk felvázolni nekik a lehetséges következményeket. Mert azt értjük, hogy egy utolsó helyezett csapatot nem szívesen támogatnak, de itt most nem az elkövetkező fél évről van csak szó, hanem nagyon hosszú távú következményekről, hiszen az UP edző minek neveljen sportolókat az egyesület számára, ha ezek a játékosok akár a környékbeli településeken is nagyobb megbecsülést kaphatnak. Nem egyszerű ez, sajnos nekünk sem sikerült tőkeerős támogatót találni a versenyeztetéshez, de ezt már nyáron is tudtuk, ez nem újkeletű probléma a vidék labdarúgásában. Tudtuk, hogy a fő támogató a város, ha ez a támogatás megbicsaklik, akkor nem csak a szezon, hanem az egész folytatás is veszélybe kerülhet. Itt tartunk most. A klubvezetés amit nyáron ígért, azt betartotta. A játékosok és a szakmai stáb is becsülettel tette a dolgát, sajnos ez most ennyire volt elég. Az őszi mérkőzéseken senki nem vert agyon bennünket, legtöbbször 1 góllal maradtunk alul az ellenfelekkel szemben. Nyilván nincs mit magyarázni a helyezésen, a lelkiismeretünk tiszta, de sportszakmai szempontból aggodalomra van okunk. Mindettől függetlenül itt ragadom meg a lehetőséget, hogy minden támogatónknak, szurkolóinknak és szimpatizánsainknak megköszönjük az egész éves támogatást, és vezetőségünk nevében kívánunk mindenkinek (sport)sikerekben gazdag boldog új esztendőt.