Kategória: Labdarúgás

Sok gól, kevés sportérték

Megyei bajnoki labdarúgó mérkőzés, 11. forduló.

Gyöngyösi AK – Felsőtárkány SC 13-0 (3-0)

A mérkőzés közvetítése itt olvasható, az adatlap itt található.

 

A legfontosabb, amit ezután a mérkőzés után ki kell jelentenünk: a felsőtárkányiak végig sportszerűen játszottak, és becsülettel, szinte falt nélkül hozták le ezt a mérkőzést. Köszönet érte!

Sajnos a meccs sportértéke igen csekély, hiszen nincs egy súlycsoportban a két csapat, sőt, kijelenthető, hogy a játéktudást tekintve a vendégek egyik csapattal sincsenek egy súlycsoportban ebben a mezőnyben. Bár a Füzesebony ellenében egy döntetlent azért összehoztak…

Itt is bátran kezdtek, az első néhány percben kétszer is a kapunk közelébe jutottak, aztán a mérkőzés folyamán nagyjából még egyszer ennyi alkalomra futotta részükről.

A mérkőzés képe azonban inkább egy kézilabda mérkőzésre hasonlított, csak éppen egykapuzva. 

Rengetegszer próbálkoztunk középen, széleken, kényszerítőkkel, ütempasszokkal, átlövésekkel, kiugratásokkal, beívelésekkel, belőtt labdákkal.

Szóval ez inkább egy “támadóedzésnek” illett inkább be, mint mérkőzésnek. Ezzel együtt a vendégek kapusa dicséretet érdemel, mert hősiesen állta a sarat, az első félidőben csak háromszor kapitulált, aztán már – az elfáradó csapattársaknak köszönhetően is – még tízszer. A tények kedvéért: Ludányi Nándi és Balogh Martin mesterhármast szereztek, Sándor Bence duplázott, Tóth Levi, Márkus Marci, Bódi Milán és Vernyik Dávid egy-egy gólt szereztek, illetve egy öngól is összejött.

Ezt a mérkőzést felejtsük is el, ilyen már úgysem lesz, készüljünk inkább egy sokkal komolyabb ütközetre Lőrinciben!

Hajrá GYAK!

Hegyi Sándor nyilatkozata

Majzik Zoltán nyilatkozata

Közvetítés – 11. forduló

Megyei bajnoki labdarúgó mérkőzés, 11. forduló.

Játékvezető: DAJKÓ TAMÁS – Asszisztensek: LUCIÁN JÁNOS, NÉMETH MÁRK

5. perc: máris kialakítottunk három helyzetet. Ezzel együtt komolyan kell venni ellenfelünket, mert ők is komolyan veszik a mérkőzést.

8. perc: Vernyik szerezte meg a vezetést. Egy szöglet után röviden szabadítottak fel a vendégek, Márkus ívelte a hosszúra, kemény fejes, 1-0 ide.

9. perc: Tóth Levente megszerezte a másodikat is! 18 méterről lőtte ki a hosszú sarkot. 2-0.

15. perc: sorra alakítjuk ki a helyzeteket… Felbillent a pálya. Az első percekben még át-átjöttek a térfelünkre, de mostanra ezek a partizánakciók is megszüntek.

22. perc: Ludányi is megszerezte a maga gólját. Egy szögletvariáció után közelről passzolt a hálóba.

25. perc: sorjáznak a helyzeteink, kicsit talán túlságosan közel akarjuk vinni, illetve időnként a kapus is véd.

35. perc: egyoldalú a mérkőzés.

45. perc: bizonyára nehéz felpörögni egy ilyen mérkőzésre, nem is igazán sikerült. Azért 3 gól így is összejött, remélhetőleg a második félidőben kiszakad a gólzsák. Félidőben: 3-0.

II. félidő

50. perc: Négyet cseréltünk. Nagy-György, Tóth, Babarcsik és Czinkóczi helyett Vas, Tarnai, Béla és Forgó érkezett. Ludányi passzából Balogh szerezte meg a negyedik gólunkat.

55. perc: Ludányi megszerezte második gólját a balösszekötő helyéről kilőve a hosszúsarkot.

63. perc: Márkus harcolt ki egy 11-est, oda is állt, de a kapus újabb bravúrt mutatott be. Középpályásunk azonban a kipattanót megszerezte, középre tette, és Sándor egy méterről az üres kapuba helyezett. 6-0.

70. perc: nem változott a meccs képe, szinte kézilabdás módon adogatjuk körbe a 16-ost. Tarnai lövését a kapus védte, de két védő beügyetlenkedte a kapuba. 7-0.

75. perc: kapufás gól! Balogh lőtt 20 méterről, a labda pedig kikerülte a lábakat, és a kapus is tehetetlen volt. 8-0. Márkus is kedvet kapott: szintén 20-ról, ez viszont a léc alá! 9-0.

83. perc: elkezdtek működni a távoli lövések. Balogh 18 méterről a hosszú sarkot találta meg. 10-0.

85. perc: Bódi most egy méterről szerzett gólt Ludányi keringője után. 11-0.

86. perc: Sándor egy kipattanót stukkolt be. 12-0.

90. perc: egy kis strandfoci. Vernyik stukkolt Ludányinak, aki közelről szerezte meg a mérkőzés 13. gólját. Ezzel vége is.

 

Kezdőcsapatunk:

Cserék: BÉLA, FORGÓ, TARNAI, VAS.

Vezetőedző: MAJZIK ZOLTÁN. Asszisztensedző: NAGY-GYÖRGY GÁBOR. Masszőr: TÁBIT ADÉL. Technikai vezető: TÓTH ZSOLT.