Kategória: Labdarúgás

2. forduló – Közvetítés

NBIII. Észak-Keleti csoport – 1. forduló

Cigánd SE – Gyöngyösi AK

Játékvezetők: VINTER BÉLA, GÁBORMÁRKUS PÉTER, BALLA LEVENTE

5. perc: a REAC kezdte a mérkőzést, akik kékben vannak kiválóan előkészített pályán. Kissé meleg van, de a szélnek köszönhetően nincs fülledtség. És a 2. percben meg is szerezzük a vezetést!!! Lakatos lépett ki, végigvitte, bebelsőzte! 1-0!!!

10. perc: nem fogta meg a vendégeket a bekapott gól, sőt, nagyon is felpaprikázta őket, támadásban vannak, de mi is  próbálkozunk.

15. perc: egy igazán semmilyen szituáció után jutottak a vendégek veszélyes szabadrúgáshoz, szerencsére megoldottuk.

45. perc: kár ezért a bekapott gólért, bár inkább ikszes azért a mérkőzés. Egy perc hosszabbítás.

20. perc: egy kicsit most tudtunk nyomást gyakorolni rájuk, de ők is veszélyes kontrát vezettek. Intenzív meccs.

25. perc: kezdünk beleállni a férfias harcokba, a vendégek pedig hosszú indításokkal próbálkoznak, de szerencsére ezeket Tóth fel tudja szedni.

30. perc: Gonda Csanád akadályozott meg egy veszélyes kontrát egy lerántással, sárgát kapott érte. Az utóbbi 10 perc kiegyenlített, vagy inkább a mi fölényünket hozta, bár mezőnyjáték zajlik inkább.

35. perc: most megint egy kissé felénk kerekedtek a vendégek, de ők sem veszélyesek a kapura, inkább a hatalmas mezőnymunka jellemző mindkét csapatra.

40. perc: nem nagyon lassult az iram, és egy 30 méteres lövéssel kiegyenlítenek a vendégek. 1-1.

41. perc: Trombola is besárgul egy visszarántás után.

45. perc: kár ezért nagy lövésért, jó lett volna vezetéssel benenni a szünetre. Egy perc hosszabbítás.

50. perc: egy kis közjáték, az egyik vendégjátékos már sokadjára veszíti el a sípcsontvédőjét, emiatt figyelmeztetést, majd sárgát kapott. Akadozva indul a második félidő.

51. perc: egy eladott labdánk után szépen kijátszották, Tóth kiszolgáltatott helyzetben volt, 2-1 oda. Cserélünk.

55. perc: láthatóan megfogott minket a gól, a vendégek  jól zárnak, egyelőre nem tudunk mit kezdeni a felállt védelmükkel. Sajnos sok a pontatlanság.

60. perc: nem tudunk dominálni kellőképpen. nem nagyon jutunk el helyzetig. A jó hír az, hogy legalább a vendégek sem.

65. perc: na, most mintha kezdenénk felélkerekedni, szöglettel felérő szabadrúgás után maradunk a kapujuk előtt, majd szöglet.

70. perc: a kapusunkat kellett egy kicsit ápolni egy ütközés után, de szerencsére nincs baj, megyünk előre.

75. perc: fent tudtunk megint maradni egy kicsit, de gólhelyzet nem akadt. Újabb cserével próbálkozunk.

80. perc: Krán Attila kapott sárgát egy kiváló ütemű szerelés után…

85. perc: egyre több a szitkozódás a vendégek részéről, mert egyre többet vagyunk a kapujuk előtt, a kontráikat pedig elszórakkozzák elöl.

90. perc: Dudás kapott egy nagyot, nem volt síp. Egy szöglet után Szabó fejelt szorongatott helyzetben, kicsivel mellé. Lakatos kapott egy jó labdát, kicsit maga alól kellett lőnie, védett a kapus, 4 perc a hosszabbítás. 

Újabb igazolás, előre

A támadó szekcióba igazoltunk játékost. Lekli Soma távozásával igazi center mindössze egy maradt a keretben, az a Dudás Csanád, aki egyébként az 1. fordulóban csereként beállva gólt szerzett, de az álmoskönyvek szerint így azért nem ildomos nekivágni egy bajnoki évnek…

Ezért a mai napon a Szolnoki MÁV FC-től átigazoltuk Lakatos Istvánt, aki 12 éves korától a Fradiban nevelkedett, – 10 perc erejéig még az NBI-ben is bemutatkozhatott – aztán négy évet az NBII-ben focizott, először a ‘fiókcsapatban’ Soroksáron, majd Ajkán és Szolnokon. A vasutas csapattal két esztendőt a harmadosztályban töltött, most pedig zöld-fehérbe öltözik, és a Gyöngyösi Atlétikai Klub játékosaként folytatja pályafutását.

Üdv a csapatban! Sok sikert!

Hajrá GYAK!

Bemutatkoztunk, szűk vereség

A mérkőzés közvetítése itt, az MLSZ Adatbank adatlapja pedig itt.

Tóth parádésan védett

Azt kaptuk, amire számítottunk: a szintén újonc csapat az első mérkőzésen, ami ráadásul hazai – nekünk esett. 

Az első fél óra amolyan 55-45 volt a javukra, inkább ők irányítottak, és nekik voltak nagyobb helyzeteik, és – még ha benne is volt a gól a játékukban – nem volt egyenlőtlen felek küzdelme. Aztán a félidő utolsó 15 percben már inkább 60-40, de még akár 70-30-ra is odaadhatjuk nekik: ekkor már nagy helyzeteik voltak, Tóth kapus tartotta bennünk a lelket, aki igazi bravúrokat mutatott be.

A megyeegyes dominanciánk után, ahol megszoktuk, hogy inkább az ellenfél kapusa van munkában, furcs volt látni, hogy Tóthnak sok dolga van. Azt viszont öröm volt látni, hogy a nagy nyomás nem volt nyomasztó: óriási bravúrokat mutatott be, sokszor már gólt kiáltottak a nézőtéren, de kapusunk védett.

De a védelmünkre is elmondható, hogy bizony jóval többet dolgoztak az eddigieknél, és – ebben az új összetételben is – állták a sarat.

Krán Attila jól irányította védelmünket

A második félidőben aztán egy rövidzárlat megpecsélte a sorsunkat. Egy szélen vezetett támadás után a kapu előtt keresztbe guruló labdára hazai játékos érkezett előbb, és az üres kapuba nem volt nehéz begurítania… 1-0.

Változtattunk, Oravecz jött be a jobb szélre, és jól is szállt be, de egy jó negyedóra után sajnos le is kellett hozni, mert egy óriásit reccsent a térde… Az első diagnózis alapján Botit hosszú időre elvesztettük…

Hátrányban természetesen jóval fentebb húztuk meg a védelmi vonalunkat, amire a Cigánd persze mögénk lőtt labdákkal reagált. Egy ilyenre mozdult ki Tóth, ám a villámléptű csatár el tudta pöckölni a játékszert, és jött a repülés. Milimétereken múlt, de nem a javunkra. A büntetőt magabiztosan értekesítették. 2-0.

Ezután egy csapásra megváltozott a játék. Mintha lekerült volna rólunk a nyomás, bátrabbak, magabiztosabbak lettünk, és jobban ‘ültek’ a megoldásaink.

Az utolsó 10 percet már úgy futballoztuk végig, hogy folyamatosan nálunk volt a labda, a hazaiak eleinte próbáltak kontrázni, de aztán már csak rugdosták mindenfelé a labdákat, és tekintgettek a nagyóra meg játékvezető felé, hogy mikor lesz már vége.

Különösen azután, hogy kevéssel a vége előtt Gonda Csanád lépett ki ziccerben. A kapus még menteni tudott, de a kipattanó Dudás Csanád elé került, aki fordult kettőt, hogy tiszta lövőhelyzete legyen, és 15 méterről a hálóba lőtt. 2-1.

Az egyenlítésre nem maradt idő, pedig ekkor már inkább a mi játékunkban volt benne a gól…

Első NBIII-as mérkőzés, gól

A győzelmet nem kell megmagyarázni, a vereséget meg nehéz… Ezért nem is magyarázat jön, hanem tények.

A kezdőcsapatunkban két olyan játékos volt, akinek említésre méltó NBIII-as múltja van, 8-an most debütáltak a harmadosztályban! A cserék között is csak a kevesebb, mint 20 percet játszó Oravecz büszkélkedhet harmadosztályú múlttal, a másik két játékosnak is ez volt a premiel az NBIII. színpadán… Az ellenfélnél bőven 100 fölött az NBIII-as meccsek száma.

Nálunk 5 új igazolás mutatkozott be ma, és ugyan ez a szám ellenfelünknél is magas, viszont többen egy csapatból érkeztek, ráadásul a jelenlegi edző irányítása alatt játszottak tavaly a harmadik vonalban.

Egy mérkőzés alapján kimondható, hogy a Cigánd valószínűleg nem lesz azért bajnok, de – különösen otthon – nagyon sok csapatra lesz veszélyes.

Rólunk elmondható, hogy bemutatkoztunk, nem vallottunk szégyent, és az látszott, hogy ha kevesebb rajtunk a belső nyomás, ha bátrabban merünk játszani, akkor még gólt is tudunk  lőni, be tudjuk szorítani ellenfelünket, és tudunk pánikhelyzetet kialakítani a kapujuk előtt.

A recept adott, szerdán újra neki lehet futni! Ja, és van még hátra 29 mérkőzés…

Hajrá GYAK!

Nyilatkozatok:

1. forduló – Közvetítés

NBIII. Észak-Keleti csoport – 1. forduló

Cigánd SE – Gyöngyösi AK

Játékvezetők: TÓTH TAMÁS, SZABÓ FERENC SZILÁRD, VILMÁNYI SIMON

A csapatunk:

5. perc: jól előkészített pályán, kissé fülledt, de nem kánikulai időben kezdődik a mérkőzés, jó 4-500 néző, ünnepi a hangulat, hiszen itt is sok idő telt el az utolsó NBIII-as mérkőzés óta… A hazaiak feketében, mi fekete-fehérben. Az első lövés tőlünk jött, a kezdőnkben négy új igazolásunk kapott helyet.

10. perc: magához ragadta a hazai csapat a kezdeményezést, jól járatják a labdát, inkább a mi térfelünkön zajlik a játék, amikor labdát szerzünk, kicsit kapkodva oldjuk meg.

15. perc: kicsit kijjebb merészkedtünk az utóbbi percekben, Szabónak volt egy távoli szabadrúgása, ami nem sikerült jól, de jelezzük, hogy nem feltartott kézzel jöttünk.

20. perc: Tóthnak megvolt az első bravúrja! Gyakorlatilag ziccerben mentett lábbal szögletre. Szerkezetet váltottunk, a négy védős rendszer most jobb választásnak tűnik, le kell zárnunk a széleket.

25. perc: nagy az iram, amit a hazaiak diktálnak, de tartjuk a lépést. Kérdés, hogy melyik csapat vesz visszább hamarabb, mert ezt így biztosan nem lehet bírni a félidő végéig se.

30. perc: Trombola kapja az első sárgát a mérkőzésen. Félig labda, félig láb, nem volt puhány, az igaz. Előtte nagy helyzetet úsztunk meg, fölé vágta a csatár 11 méterről.

35. perc: most viszont ÓRIÁSI ziccerben hárított Tóth. Három emberünk között kígyózott át a csatár, 8 méterről lőhetett tisztán, 

40. perc: a hazaiak is beszedtek két sárgát, egy-egy lerántással akadályozták meg a gyors támadásunkat. Nagyobb baj, hogy sorozatban lövik a szögleteket, és rendre veszély van belőlük… 

45. perc: nem volt ez egy egyszerű félidő, de hát erre lehetett számítani.

50. perc: veszélyes szabadrúgáshoz jutott a Cigánd 20 méteren, veszélyes volt a bal alsó sarokba tartó lövés, Tóth mentett.

51. perc: a jobb szélünkön kis szerencsével tartották meg a labdát, a kereszbe lőtt passzra a hosszú oldalon üres kapu elé érkezett a támadó. 1-0.

60. perc: nyilván jót tett a cigándiak önbizalmának a gól. Azóta is támadásban, Tóth újabb védése, illetve egy bomba, ami kicsivel mellé…

65. perc: nem nagyon birtokoljuk a labdát, bár azért a gól óta feljebb toltuk a játékunkat.

70. perc: végre mi is eljutottunk szögletig,  illetve néhányszor már az ellenfél térfelén is akad sikeres passzunk.

75. perc:  a csereként beálló Oravecz maradt lent a földön, és nem is tudja folytatni…

80. perc: egy kiugratás után az egyedül kiugró csatár lábát elhúzta Tóth. 11-es, gól, 2-0.

85. perc: Czinkóczi is besárgult egy ártatlan helyzetben, kissé szigorú volt az ítélet.

87. perc: most már kontrázik a Cigánd, hiszen fent vagyunk, azonban egy kontra végén megint Tóthnak kellet bravúrt bemutatnia. Viszont egy rekontrából Dudás addig tekergett, míg gólt szerzett! 2-1.

90. perc: 3 perc a hosszabbítás.

Újabb két igazolás

Két újabb játékossal bővült keretünk, akiknek volt már lehetőségük bizonyítani az edzőmérkőzéseken.

A székesfehérvári Főnix Gold FC csapatától – kell-e mostanában ezt a klubot bemutatni…. – érkezett hozzánk Krán Attila, aki belső védőként és akár a védelem előtti ún. hatos pozícióban is bevethető.

Egy másik, legalább annyira ismert klub, a Honvéd U19-es csapatától tette át székhelyét Gyöngyösre Bezzeg Olivér, aki szintén a védelemben játszik, annak viszont a jobb szélén, amolyan alapvonaltól-alapvonalig tipus.

Üdv a csapatban, sok sikert nálunk!

Hajrá GYAK

Krán Attila
Bezzeg Olivér

Megvolt a főpróba

Kezdjük a két legfontosabb hírrel: a hét második felében leigazoltuk a Jászárokszállás csapatától Uram Dénest. A ballábas védő belső- és szélső védőként is hasznára lehet csapatunknak.

Kevésbé örömteli hír, hogy ugyanekkor Lekli Soma viszont másfél év után ismét elbúcsúzott  a Gyöngyösi Atlétikai Klubtól. Fiatal centerünk ősszel Miskolcon kezdi meg felsőfokú tanulmányait, így a kevesebb utazás érdekében borsodi csapatot keresett magának, és Hidasnémetiben örömmel fogadták. Sok sikert Soma a tanulásban és a futballban egyaránt, visszavárunk!

Jött...
...ment

A szakvezetés nem sokat tétovázott, a mai meccsen már ki is próbált egy csatárt, Simon Dominik személyében. A 26 éves, éveken át Kiskőrösön futballozó játékos két gólt szerzett a mai edzőmérkőzésen, de – nem lekicsinyelve a teljesítményét – ez sajnos nem nagyon volt mérvadó. 9-1-re nyertünk.

Ellenfelünk, a Szent István SE sajnos nem igazán volt “jelen” a mérkőzésen: holnap edzőtáborba utaznak a Balaton mellé, így fejben már máshol jártak, dekoncentráltság jellemezte őket.

Jövő héten vasárnap Cigándon egészen biztosan összeszedettebb csapat vár minket, úgyhogy ma csak annyit sikerült kipróbálnunk, hogy milyen idegenbe utazni vasárnap, és 17:30-tól kezdeni a mérkőzést…

Fontos, a cigándi elsőfordulós vendégjátékunk után itthon a REAC ellen mutatkozunk be NBIII-as csapatként, méghozzá SZERDÁN!!!

Hajrá GYAK!

Győztünk Budapesten

Újpesten léptünk pályára a 43. sz. Építők csapata ellen egy kiváló minőségű pályán. Az elmúlt két felkészülési időszakban is játszottunk velük felkészülési mérkőzést, azonban az eddigi meccsekhez képest náluk alaposan kicserélődött a keret, sokat változtak, és – úgy tűnik – nem előnyükre…

Ki kell mondani: sokat gyengültek, azonban nekünk az volt a feladatunk, hogy győzzünk, hiszen nem elég leírni egy papírra, hogy mi vagyunk a jobb csapat, azt a pályán is bizonyítani kell.

Bizonyítottunk: 5-0-ra nyertünk.

A szükség-játékvezető legalább egy jogos 11-est nem adott meg nekünk az első félidőben, de folyamatos fölényünk miatt nem volt ez annyira bosszantó. A második félidőben aztán eredményességben is megmutatkozott, hogy mi vagyunk a nagyobb tudású csapat. 

Először Gonda Csanád fejelt egy gólt Czinkóczi mesteri beadása után, majd Szabó Tomi rúgott két látványos gólt. Az elsőt egy 20 méteres szabadrúgásból, – a kapus mozdulni sem tudott… – majd egy kiugratás után löbbölt alá a labdának, amely szépen a vonal mögé pottyant.

Na, ez AZ A Szabó Tamás!

Ezután csak megkaptunk egy 11-est, amit – mivel Márkus nem volt a pályán – nyilvánvalóan szintén Szabónak kellett volna elvégeznie, már csak a mesterhármas lehetősége miatt is… De középpályásunk nem csak kőkeménységéről, de vaj szívéről is híres most már: átengedte a büntetőrúgást annak a Krán Attilának, aki próbajátékon szerepelt nálunk, és az egész meccsen agilis, jó játékkal vétette magát észre, kiérdemelve ezzel a gólszerzési lehetőséget. A 18 éves fiatalember élt is ezzel…

Az ötödik gólt Béla Sámuel szerezte, aki egy kissé hosszúra sikerült bepasszba dobta magát bele, és a kapus mozgásával ellentétesen pöckölte hálóba a játékszert.

Végig magabiztosan játszottunk, szép akciókat vittünk végig, helyzeteket dolgoztunk ki, a gólok mellett még a kapufákat is szereztünk, és védések is akadtak bőven.

Ezen a mérkőzésen a kapusaink nem annyira a védést, hanem inkább a csapat hátulról való irányítását gyakorolhatták, mezőnyjátékosaink pedig nem annyira a védekezést, mint inkább a támadásépítést próbálgathatták.

Színházban szokták a rendezők a premier előtti utolsó próbákon kiadni az utasítást: előadásszerűen! Vasárnap ez vár ránk: bajnokiszerűen! Vasárnap megyünk idegenbe, fél hatos kezdés – pont úgy, mint egy hét múlva, vagyis előadásszerűen…

Hjrá GYAK!

Plusz edzőmeccs, újabb igazolások

A szombaton elmaradt edzőmérkőzés helyett sikerült egy pótmeccset lekötni: szerdán a 43.sz.Építők ellen játszunk, méghozzá az UTE atlétikai pályáján.

Ezen a megmérettetésen immár két labdarúgó is GYAK-játékosként léphet pályára, hiszen az eddigi próbajátékok illetve edzések alapján – Majzik Zoltán javaslatára – leigazoltuk őket.

Bődi Péter
Trombola Vilmos

Bődi Péter a BEH-Szent István SE csapatától érkezett hozzánk, és a pálya szélén érzi jól magát, méghozzá leginkább a leghátsó sorból indulva. A 18 éves ballábas játékos szeptemberben Gyöngyösön kezdi meg főiskolai tanulmányait.

Másik új szerzeményünk egy szabolcsi fiú, Trombola Vilmos. Az univerzális játékos 22 éves, és a legtöbb időt a Grosics Akadémia kötelékében töltötte, de kipróbálta magát Ausztriában is. Belső védőként is bevethető, de a középpálya motorjaként a kapu elé is szívesen megérkezik…

Peti, Vili! Üdv a csapatban!

Hajrá GYAK!

Újabb próbázók

Túl egy újabb edzőmérkőzésen, ahol az eredmény nem néz ki túl jól, hiszen 3-0-ra kikaptunk,  ezzel együtt nincs miért keseregni, mert nem játszottunk rosszul, és mindhárom gólt hasonló szituációból kaptuk, tehát látjuk, miben kell fejlődnünk.

Csapatunkban volt ma nyaralásból visszatérő, pár hete már nálunk próbálkozó, és vadiúj próbajátékos is: nem az összeszokottság jellemzett minket. Ezen kívül hiányzó is akadt, tehát még nem állunk készen, amivel most még nincs gond, két és fél hét van hátra a bajnoki rajtig.

Volt olyan próbázó, aki az elmúlt hetekben nem győzte meg a szakvezetést, így elköszöntünk tőle. Volt új próbázó is, akit még meg szeretne nézni a Majzik – Nagy-György páros, és volt olyan is, akivel tárgyalunk az esetleges közös folytatásról… Amint hivatalos lesz, jelentkezünk!

FONTOS! A szombati, Budapestre tervezett edzőmérkőzésünk a Szabadkikötő csapata ellen ELMARAD! Így a következő edzőmérkőzésre – a tervek szerint… – július 23-án vasárnap kerül sor a BEH-Szent István SE csapata ellen, ami egyben a bajnoki főpróba is lesz, hiszen rá egy hétre rá már az 1. fordulóban játszunk!

Hajrá GYAK!

Második mérkőzés, új igazolások

Ha próbajátékos vagy egy csapatnál, akkor egy-egy edzőmérkőzés után három dolgot mondhatnak neked:

  • szeretnénk leigazolni
  • köszönjük, hogy eddig itt voltál
  • gyere még egy hetet

Ma mindháromra akadt példa: volt, akitől elköszönt a szakvezetés, volt aki némi biztatás mellett megkapta a jövő heti programot is, és volt olyan is, akit a klubvezetéshez irányított Majzik Zoltán azzal, hogy egyezzenek meg…

Három új játékossal történ ilyen megegyezés, egy rövid bemutató:

Uj Milán
Muhari Zoltán
Gonda Csanád
  • A 21 éves kapus, Uj Milán Lőrinciből érkezett hozzánk. Hatvani nevelésű kapus, aki ugyan 17 évesen bemutatkozott az NBIII-ban, azonban tavaly nyáron – miután megyei bajnok lett nevelő egyesületével – Lőrincibe igazolt, így nem tartott az FC Hatvannal a harmadosztályba. Az elmúlt idényben mindkétszer ő védte a Lőrinci kapuját ellenünk: a Kömlein nem kapott gólt (az egyetlen vereségünk…), idegenbeli meccsünkön viszont Szabó Tamás mattolta egy távoli bombával. A kiváló képességekkel rendelkező kapus méltó vetélytársa lesz Tóth Bálintank a háló előtt.
  • Egy 20 éves, tősgyökeres jászberényi fiú tette át hozzánk a székhelyét. Muhari Zoltán 47-szer lépett pályára az NBIII-ban, és négy gólt is szerzett. A jobb szélen bevethető játékos erőssége elsősorban a támadás, robbanékonyságával nagy segítségünkre lehet a az előre játékban.
  • Egy újabb ifjú titán igazolását jelenthetjük be: a nagyrédei kötődésű Gonda Csanád decemberben tölti csak be a 18. életévét! A fiatal belső középpályás több akadémián is megfordult, többek között a Vasasnál, a Puskás Akadémiánál és az Újpestnél is pallérozódott.  Az elmúlt tavaszt a BLSZ I. osztályában töltötte, melynek erősségét nem kell ecsetelni.

Mindhárom fiúnak sok sikert kívánunk GYAK-mezben, remélhetőleg még tovább fejlődve folyamatosan segítik majd csapatunkat!

Sokan felkapták a fejüket az adatokat böngészve az NBIII-ba jutásért vívott osztályozó mérkőzések alkalmával. Hajdú-Bihar bajnokánál, a Monostorpályinál ugyanis azt lehetett olvasni, hogy a vezetőedző Dr. Bereczky Bence mindössze 26 éves!

A szakember a 19/20-as (covidos) évet még játékosként töltötte a Monostorpályinál, 2020 őszétől azonban ő irányítja a csapatot a kispadról! A csapat magja azóta együtt van, és folyamatosan fejlődnek: 4. hely, 2. hely, bajnoki cím! A Cigánd ellen éppenhogy alulmaradt ez a csapat, így kiváló erőpróbának tűnt velük is játszani egy jót!

És úgy is lett: nagyon jó kis meccsett játszottunk a végtelenül szimpatikus, és komoly tudással rendelkező csapat ellen!

Röviden: kaptunk egy véleményes 11-es gólt, aztán Márkus klasszis megoldással egyenlített, becsúszott nálunk egy potya, majd szépségdíjas akció után Márkus duplázott középről, végül pedig egy egyértelműnél is egyértelműbb 11-est vágott be Márkus.

Túl egyszerű lenne azt írni, hogy a kulturáltan játszó, a  mezőnyben gyakran felülkerekedő vendégcsapat hiába játszott helyenként nagyon látványosan és eredményesen, mert Márkus klasszisával nem bírtak… A mondat első része nagyon is igaz, a második fele azért nem ilyen egyszerű, mert csapatkapitányunk első gólja valóban klasszishoz méltó volt – az alapvonalig ment az akció Oravecz segítségével, majd onnan beljebb lopva magát, visszahúzta a rövid alsóba… – azért a többiek is kellettek…

A második gól mágnestáblás volt: Forgó egy fellőtt passzt lefülelt, belépett a játékba, kitette a szélre, ahonnan Béla centerezett laposan. Belső védőnk átlépte a bepasszt ezzel mindenkit megzavarva, a támadást szintén követő Márkus pedig higgadtan belsőzte be a labdát 10-11 méterről.

A harmadik gól előtt szintén a szélen vezettünk támadást, ezúttal a balról érkező magas beadást az elmélázó védő mögül kilépő Babarcsik vette át mellel az ötös vonalánál, a pánikoló védő pedig nagyon látványosan lerántotta agilis szélsőnket. Egyértelmű volt, mint ahogy Márkus büntetője is: kapus balra, labda jobbra. Íme:

Nagy fizikai terhelés közepén vagyunk, ennek megfelelően a fiaink fáradtan is mozogtak, de ellenfelünk kohéziója, összjátéka osztályon felüli volt, ám a 30 fokos meleg őket is megfogta, és tulajdonképpen mi is, hiszen 3-2 lett a meccs végeredménye.

Folytatás szerdán: a Tiszafüred után egy újabb ellenfél, a REAC, akikkel a bajnokságban is találkozni fogunk, ráadásul már a második fordulóban, itthon és szintén szerdán. Kell ennél jobb szimuláció?

Hajrá GYAK!