Kategória: Labdarúgás

Heves Megyei Kupa: folytatás májusban

Az MLSZ Heves Megyei Versenybizottsága kisorsolta a Heves Megyei Kupa 8 talpon maradt együttese részére a következő két forduló párosítását.

Május 4-én szerdán Bélapátfalvára utazunk a négy közé jutásért, majd – persze győzelem esetén – az elődöntőben a Mátraballa-FC Hatvan mérkőzés győztesével találkozhatunk.

Nagyon fontos lenne az első és a második párharcot is sikerrel venni, hiszen megyénkből két együttes jut az országos táblára, tehát a döntő két résztvevője a következő szezonban a Magyar Kupában is megmérettetheti magát.

A másik ágon Mátraderecske SE/Vámosgyörk SE és Besenyőtelek-Erőss út/Egerszalók SE mérkőzéseket rendeznek. Az első mérkőzések győztesei játszhatnak majd a döntőért.

Hajrá GYAK!

A kézzelfogható fejlődés

Megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés, 16. forduló
 
Marshall ASE – Gyöngyösi AK 3-3 (2-1)
 
A mérkőzés közvetítése itt olvasható, az adatlap itt található.
Az új igazolások, és az új mez is debütált
Végre elindult a bajnokság, az Andornaktályával találkoztunk Füzesabonyban. Minden csapat igyekszik kímélni a nemrég még fagyos, mostanra viszont teljesen kiszáradt pályáját, ezért kényszerült a hazai csapat is idegenbe, műfűre.
 
Kellemes futballidő lett volna, ha nem kavargott volna minden irányba az erős szél. Jól kezdtük a mérkőzést, az első két helyzet előttünk adódott, azonban nem sikerült őket értékesíteni.
 
A hazaiak ugyanazt a taktikát alkalmazták, mint a bajnokság nyitányán: beálltak védekezni, és gyors kontrákkal próbálkoztak. A 19. percben a jobb oldalon a felezővonalnál vesztettünk labdát, és a bal oldalra átjátszva egy jó lövéssel meg is szerezték a vezetést. 1-0. Bosszantó volt, hiszen mi támadtunk többet, mi birtokoltuk a labdát többet, mégis mi kerültünk hátrányba. 
 
Aztán egy újabb helyzet: Márkus ugratta ki Szabó Viktort, aki az ötös sarkán tolta meg a labdát, a kapus pedig hatalmas lendülettel sodorta el… nem a labdát, hanem a babát. Házi gólkirályunk, Márkus Marci magabiztosan lőtt a bal alsó sarokba, egyenlítettünk. 1-1.
 
A félidő utolsó percében aztán újra megkontráztak minket, ismét egy hosszúsarkos lövés, a kapufáról a hálóba… 2-1.
 
Mi kihagytunk nagyjából 5-6 helyzetet, ők háromból kettőt belőttek…
 
A második félidő sem hozott változást, mi támadtunk, ők kontrázni próbáltak. Tíz perc elteltével nagyon bután eladtuk a labdát, Kálmán József egyedül vihette kapura a labdát, és szépen fejezte be. 3-1.
Tocska mindhárom gólnál esélytelen volt...

Az őszi nyitány ugyanígy alakult: egy gól az Andornaknak, egyenlítés, majd két újabb bekapott gól a részünkről… Csakhogy itt most nem ért véget a mérkőzés, bár a hazaiak azt hihették, hogy két gólos vezetésük elég lesz. Talán emiatt, vagy esetleg a fáradtság miatt, de innentől kezdve csak a mi játékunkban volt benne a gól. Igaz, egy fejes után még Tóth védett egy nagyot, de előttünk még újabb 5-6 helyzet adódott, ebből legalább kettő ziccer.

Újabb 11-eshez jutottunk az 59. percben. Egy nem túl pontos indításra Márkus még rástartolt, és jó ütemben ugrott be a labda, és a felszabadítani igyekvő védő lába közé. Ez is egyértelmű büntető, és ezt is Márkus rúgta be egyértelműen… 3-2.

Nem álltunk le, mentünk a döntetlenért! Egy hosszú felívelésbe a hazai védő csúsztatott bele a 73. percbe, ami így kitűnő kiugratás volt Márkusnak. Marci előtt felpattanó labda+kirongyoló kapus=emelés. A labda pedig a hálóban, 3-3. Márkus időben a legutolsó bajnoki mérkőzésen a Domoszló ellen mesterhármast szerzett és most is!

Újabb mesterhármasával a bajnokság góllövőlistáján is az élen 17 góllal

Az utolsó negyedórában már nem sikerült értékesíteni helyzeteinket, a legutolsó percben pl. a gólvonalról mentett a hazai védő, így 1 pontot szereztünk.

Augusztusban 3-1-re kaptunk ki itthon az Andornaktályától. A meccs folyamán most is volt ilyen állás, azonban kiegyenlítettünk, sőt, kis szerencsével még nyerhettünk is volna. Ennél kézzelfoghatóbb, egyértelműbb jelét a fejlődésnek nem nagyon találhatunk. Ugyanaz a csapat, – sőt, Kálmán Józseffel talán még erősebb is… – fél évvel ezelőtt kétgólos vereség, most pedig egy erős döntetlen. “Ide orvosi papír nem kell…”

Jövő héten vasárnap(!) a Bélapátfalvát látjuk vendégül a műfüves pályán(!). Ősszel ott 5-1-re nyertünk: ezt az eredményt nehéz lesz felülmúlni, de persze meg kell próbálni! Szerintem nézzük meg, pláne, hogy ezt díjmentesen teheti meg mindenki!

Hajrá GYAK!

Szabó László nyilatkozata

Majzik Zoltán nyilatkozata

Közvetítés – 16. forduló

Megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés, 16. forduló
 
Játékvezető: MENCSIK LÁSZLÓ, Asszisztensek: ROZSNAKI GÁBOR, KASZA DÉNES.
 
Mai csapatunk:
 

5. perc: már meg is volt az első helyzetünk a kavargó szélben. Szabó Viktor lőhetett, de nem találta el jól.

7. perc: egy kontrával elment az ASE, de Tóth a helyén volt.

15. perc: Márkus megkapta az első rúgását, szabadrúgást sem ért… Bódi előtt is gólhelyzet adódott, de a jobb lábára került a labda, a kapus védeni tudott.

19. perc: jobb szélen adtuk el a labdát, egy kiugratás után a hazaiaktól Esztergomi lőtte ki a hosszú sarkot. 1-0.

22. perc: Márkus lőhetett 22 méterről szabadrúgást, centikkel mellé.

25. perc: újabb szabadrúgás nagyjából 20 méterről Márkusnak, most sorfal…

30. perc: a rúgott gól megnyugtatta a hazaiakat, azóta nem csak előre vagdossák a labdákat, hanem igyekeznek megjátszani.

36. perc: Márkus indította Szabót, a 16-oson belül Szabó tolta meg, a kapus akasztotta, 11-es. Márkus áltt oda, laposan a bal alsóba! 1-1.

42. perc: minket nem nyugtatott meg a gólunk, továbbra is idegesen, kapkodóan játszunk.

45. perc: egy újabb kontra, amit szépen végigjátszottak az andornakiak. Kapufásgól. 2-1.

II. félidő

5. perc: Márkus meg is kapta az első “csomagját”… 

8. perc: Tóth Levi helyett Balogh Martin lép pályára, posztra csere.

10. perc: túl nagy területet hagytunk, belőtték mögénk, Kálmán József egyedül vihette a kapusra. 3-1.

13. perc: Szabó csúsztatott, Márkus kilépett volna, felrúgták, újabb büntető. Újra Márkus, újra balra. 3-2.

19. perc: Márkus állított meg egy kontrát, sárgát ért.

21. perc: Szabó előtt akadt ziccer a szélnek is köszönhetően, de fölé. Közben Leklit Dudás váltotta centerben.

24. perc: Szilágyi sérült bele egy mentésbe, Szentannai érkezett helyette.

27. perc: egy lesgólt hoztunk össze Dudás révén.

28. perc: két húzásból kerültünk a kapu elé, Márkus emelte át a kapust. Mesterhármas. 3-3.

32. perc: most inkább nekünk áll a zászló, a két gól előny elvesztése után kicsit megzavarodtak a pirosak.

36. perc: Tóth fogott egy hatalmas ziccert! Elaludtunk egy beadás után.

39. perc: Czinkóczi szerelt a 16-os vonala előtt, sárga.

43. perc: most Vernyik kapott egyet, de ő fel tudott állni.

45. perc: 2 perc hosszabbítás.

Vége: 3-3.

Ki erre, ki arra – igazolások

A mai napon kis hazánkban is lezárul az átigazolási szezon. Nálunk túl nagy mozgás nem volt, de azért lássuk a konkrétumokat.

Elhagyta klubunkat és a Borsod megyei Encs VSC csapatához igazolt Tarnai Dániel. Dani 2015 nyarán kezdte meg GYAK-pályafutását, ahol az utóbbi években már utánpótlás edzőként is dolgozott. Teljesítménye elismeréseként a Diósgyőri VTK ajánlott neki tavaly nyáron utánpótlás edző munkát, amit természetesen nem utasított vissza. Ez az elfoglaltság nagyban megnehezítette a hazajárását, amit mi sem bizonyít jobban, hogy vezetőedzőnk mindössze öt alkalommal tudott rá számítani az ősz során. Adta magát, hogy munkahelyéhez közelebbi csapathoz igazoljon, és a Miskolctól 40 km-re található Encs szívesen fogadta a technikás középpályást. Új csapatodban sok sikert kivánunk, visszavárunk Dani!

Tarnai hat és fél év után távozik

Szintén távozik csapatunktól és Gyöngyöshalászon folytatja pályafutását Vas Tibor Endre. A 19 éves játékos ősszel hétszer kapott csereként lehetőséget, ezért a több játéklehetőség reményében keresett és talált magának új klubot. Természetesen őt is visszavárjuk, és sikeres, sérülésmentes játékot kívánunk!

Ugyan nem távozott, – hiszen az igazolása még mindig hozzánk köti – de ahogy már ősszel sem igazán, úgy tavasszal sem számíthatunk Ladányi Tibor játékára. Nyáron nagy reményekkel érkezett, hat mérkőzésen három góllal segítette csapatunkat, de aztán csak az igéretei érkeztek Gyöngyösre, ő maga nem. Néhány hete egy NBIII-as csapattól volt iránta érdeklődés, de az az üzlet is kútba esett. Tibor felvette a “Petőfi a ködben” üzemmódot. Sajnáljuk…

Akkor nézzük az érkezőket!

513 felnőtt bajnoki mérkőzés, pályára lépés 23 bajnoki évadban a GYAK felnőtt csapatának mezében, bajnoki címek, számtalan “nagykeró”, még több szerelés, és jó sok bólintás… Három és fél év után hazatér a 43 éves Szilágyi Norbert, akinek tapasztalatára, fejjátékára, öltözői hangulatteremtésére nagyban számít Majzik Zoltán vezetőedző.

Szintén hazatért Lekli Soma, aki ugyancsak 2018-ban hagyta el a GYAK-ot, igaz, akkor ő még csak 14 éves volt… A most 18 éves csatár a Mezőkövesd második csapatából igazol haza, és center poszton jelenthet segítséget a csapatnak. Mindkettőjüknek jár az angol kifejezés: WELLCOME HOME!

Szilágyi Norbert
Lekli Soma

A két érkező játékoson kívül még további erősítést jelenthetnek a sérülésből visszatérők, és – ahogy azt Majzik Zoltán vezetőedző elmondta – továbbra is számít az utánpótlásból újonnan érkező fiatalokra. Többek már tavasszal is kaptak lehetőséget, és a felkészülés során is csatlakoztak néhányan a felnőtt kerethez, tehát házon belüli erősítések is várhatóak még.

Hajrá GYAK!

Vége az edzőmeccseknek…

Mezőkövesden a második csapat vendégeként léptünk pályára szezonbeli utolsó felkészülési mérkőzésünkön. 12 hadrafogható mezőnyjátékossal érkeztünk a matyókhoz, és tulajdonképpen minden harmadik emberünkre jutott egy gól…

Márkus duplázni tudott

A szokásos módon kezdtük a mérkőzést: levegőhöz sem hagytuk jutni a hazaiakat. Már 20 perc elteltével elő kellett venni a második kezünket, hogy összeszámoljuk a lehetőségeinket, de sajnos ezek mind kimaradtak.

Aztán a 38. percben a bal oldalon Szabó Viktor verte meg emberét egy-az-egyben, és védője hiába próbálta kifelé szorítani, ő bizony húzott befelé, és jobb külsővel a kilépő kapus mellett a hálóba gurított. (0-1)

Fölényben játszottunk végig, helyzeteink voltak, a helyzetkihasználás miatt azonban lehetett egy kicsit bosszankodni.

A második félidőben sem sokat változott a helyzet, legfeljebb annyiban, hogy itt már Tóthnak is akadt egy védenivalója…

Egy óra elteltével a tizenhatos sarkánál a Szabó-Szentannai-Márkus hármas bolondította a kékeket úgy alakítva a dolgot, hogy a végére az új szerzemény – az éppen a Kövesdtől hazacsábított – Lekli maradt egyedül, és 16 méterről lőhetett. A kapus jobbra, a labda balra: 0-2.

 

Lekli Soma: egyik nap még kékben, másik nap már gól a kékek ellen

Ezek után is nagyon veszélyesen játszottunk, a 66. percben Márkus az alapvonalon firkálta meg színesceruzával a hazai védelmet, kézenfekvő volt, hogy előbb-utóbb valaki ütemet fog téveszteni… A büntető területre beérve ez meg is történt: Marci hátulról kapott egy rúgást a sarkára. Senki nem tiltakozott 11-es ellen… Ha már kiharcolta, be is lőtte:

Ezután egy jól bevált receptet alkalmaztunk a mérkőzés teljes lezárására: gólra gól. Egy perc is alig telt el a pacsizások után, amikor Szabó Viktor ezúttal a jobb oldalon lépett ki, és csodás ütempassza után a középen érkező Márkus szerezte meg egy méterről az üres kapuba saját maga második, csapatunk negyedik gólját.

Az edzőmérkőzések lezárultával most már lehet koncentrálni a bajnokságra. Azt lehet mondani, hogy a játékunk tovább fejlődött ősz óta, azonban a sérültek nagy száma miatt egy kicsit aggódhatunk. Ami viszont bizakodásra adhat okot, hogy a felkészülés alatt bemutatkozó, illetve újra lehetőséget kapó 16-17 fiataljaink helytálltak, és jelezték: lehet számolni velük a tétmeccseken.

Ákár már jövő héten szombaton 12 órakor Füzesabonyban az andornaktályai Marsall-ASE ellenében is.

Hajrá GYAK!

Két meccsen 7-1

Ezen a héten két edzőmérkőzés várt felnőttcsapatunkra, akikhez nagy számban csatlakoztak fiataljaink is. Szerdán az árokszállási JVSE-Rosenberger gárdáját fogadtuk műfüvön, szombaton pedig a Borsod megyei Encs VSC látogatott el hozzánk. Előbbi csapat saját megyéjében a 10., utóbbi pedig a 8. helyen telel. 

A 16 éves Szentannai Martin mindkét meccsen remekelt

A hét közepén a hideg estében nehezen melegedett be mindkét csapat, de különösen a vendégek. Uraltuk a játékrészt, szinte a térfelünkre sem jött át a labda, Tóth-kapusunk helyett akár a szögletzászló is vigyázhatta volna a hálónkat. Bosszantó, hogy mindössze egy gólt sikerült csak szereznünk. Az viszont meglehetősen látványosra sikeredett!

Már több mint egy hónapja betöltötte a 16-ot Szentannai Martin, aki az ellenfél térfelének közepén egy kényszerítővel jött lendületbe, majd egészen az ötös sarkáig cselezte magát, – sorra dőltek a védők jobbra-balra… – a kimozduló kapus mellett pedig higgadtan gurított a hosszú sarokba(1-0). Talán még a vendég kispadon is elmorzsoltak egy kis tapsot…

A második félidő sem hozott komoly változást, támadtunk, helyzeteink akadtak, de nem sikerül kiszakítani a gólzsákot. Aztán Czinkóczi kapott egy remek kiugratást a jobbösszekötő helyén, és olyan jó ütemben jött, olyan jól pattant, hogy kénytelen volt kapura lőni. Sajnos blokkolták lövését, de – dicséretére legyen mondva – azonnal visszaszerezte a zsugát. Egyszerű játékot választott: centerezés. Ludányi Nándi érkezett, átvette, a kapus balra, a labda jobbra, 2-0.

Czinkóczi Bence ismét bizonyította: több poszton is megállja a helyét

Sajnos a mérkőzés vége felé egy szögletnél elméláztunk: a kipattanóra senki nem helyezkedett. Naná, hogy pont 20 méterre fejeltük ki, ahol a vendégek legjobbja, Szabó Tamás helyezkedett. A GYAK-ból a Honvédhoz igazoló Szabó Alex bátyja elemi erővel lőtt a hálónkba, mintha zsinóron húzták volna a labdát, Tóth nem védhetett(2-1). Most a mi kispadunknál hallatszottak az elismerés hangjai…

Jól játszottunk, domináltunk 90 percen át, “csak” két gólt szereztünk, és egy hibánkat rögtön kihasznált az ellenfél, ami jó figyelmeztetés lehet.

Tóth Bálint leginkább csak nézője volt a 2x90 percnek

Szombaton egy jó erőkből, rutinos és lendületes fiatalokból álló csapatot fogadtunk. Jól is kezdték a mérkőzést, kiegyenlített csata folyt a pályán. Aztán a 20 perc elteltével totálisan demoralizáltuk őket. Először a Tóth Levi buktatásáért megítélt 11-est vágta be Szabó Viktor (1-0), majd a középkezdés után rögtön labdát szereztünk, és ugyan Ludányi Gábort felvágták a 16-oson belül, a továbbcsorgó labdát Balogh Martin a hálóba vágta (2-0). Egy perc alatt két gól… Nem csoda, ha a borsodiak igencsak felfokozott idegállapotba kerültek, amit csak tetézett egy-két furcsa bírói ítélet. Valljuk be, azoktól mi is idegesek lehettünk volna, mert ide-oda ment a tévedés…

A kapus eltalálta Szabó büntetőjénél az irányt, de hárítani nem tudott

Egy érdekes ítélet a mi oldalunkon: Ludányi Gábor szerzett labdát az utolsó védőtől a felezővonalnál, akinél labdával is gyorsabb volt. A büntetőterületen belülre érve a kirobbanó kapus mellett eltolta a labdát, azonban a visszaérő védő hátulról kézzel meglökte, a kapus pedig a lábát húzta el. A játékvezető érthetetlen módon az asszisztensére nézett ki, aki – bocsánat a kifejezésért – csak bambán nézett maga elé, így a játék kirúgással folytatódott…

Egy újabb buktatás után Szabó Viktor tekert szabadrúgásból a hosszú oldal felé, ahol a “próbajátékon” szereplő Szilágyi Norbert érkezett. Ő belsővel a felső kapufát találta el, de – ahogy a kosarasoknál szokás – ment a saját lepattanójáért, és egy méterről bestukkolta (3-0).

A félidő utolső percében megint Ludányi Gábort rúgták fel megint a 16-oson belül, de most a továbbcsorgó labdát Dudás Csanád váltotta gólra (4-0).

"Hogy kellene a szünet után még egy gólt lőni...?" (Dudás Csanád)

A 4-0-ás félidő után tovább borzolódtak a kedélyek, a vendégek éppen csak a fű zöld színe miatt nem emeltek kifogást… Paprikás lett a mérkőzés, talán ezért egy kicsit mi is óvatosabban játszottunk, bár azért így is mi voltunk fölényben. Még úgy is, hogy az utolsó fél órára a Vernyik-Szilágyi páros is alig tudott húzni az átlagéletkoron… Tóth B. (19), Czinkóczi (17), Balogh (24), Szentannai (16), Vaszkun M. (17), Kotaul (18), Szabó (21), Bakó (17), Dudás (16).

Azért Dudás Csanád ebben az összetételben is eljutott még egy gólig, így 5-0 lett a mérkőzés végeredménye.

Igaz, hogy felkészülési mérkőzésen, de jól látható, hogy a tizenévesekhez is bátran lehet nyúlni, egy-egy etapra felveszik a versenyt a tapasztalt felnőtt játékosokkal szemben is.

Talán többet kell magyarázni nekik, de lehet számítani a fiatalokra

Az utolsó felkészülési mérkőzésünket Mezőkövesden játsszuk szombaton 14 órától, két hét múlva pedig már bajnoki!

Hajrá GYAK!

UP-sikerek

Legfiatalabb csapataink januárban két tornán vettek részt Tóth Levente és Domokos Gergő utánpótlás-edzők vezetésével.

Az eseményekről Domokos Gergő számolt be: “először az ÚJÉVI ARÉNA UTÁNPÓTLÁS TORNÁN Törökbálinton vettek részt U-7-es és  U-9-es csapataink, a hétvégén pedig a GOLD TALENT KUPÁN szerepeltek ifjú labdarúgóink. Mindkét tornán kíváló ellenfelekkel mérhették össze tudásukat, szerezhettek új tapasztalatokat, tesztelhették saját képességeiket.

Az U-7-es csapat mindkét tornán a legjobbak között végzett. Az Aréna Kupa 16 csapata közül a 4. helyet szerezte meg, maga mögé utasítva olyan kiváló csapatokat mint MTK, a Videoton vagy az Eger. Vecsésen pedig nagy csatában az MTK ellen az ezüstérmet szerezték meg a fiúk.

Az U-9-es csapat a törökbálinti tornán szerzett tapasztalatait is felhasználva szintén ezüstéremmel tért haza Vecsésről, megelőzve olyan csapatokat, mint a Kecskemét vagy a BVSC.”

Gratulálunk a két csapatnak és edzőiknek!

Hajrá GYAK!

Három meccs, három eredmény

Tóthnak 270 perc jutott

Szerdán, pénteken és szombaton is pályára léptek fiaink.

A hét közepén az NBIII-as Salgótarjáni BTC volt a vendégünk, pénteken a BLSZ I. osztályú 43. sz. Építők csapata, a hétvégi mérkőzés pedig a Téli Kupa kereteiben zajlott a Gyöngyöshalászi SE ellenében.

Egy döntetlen, egy vereség és egy győzelem a mérleg, bár még mindig ki kell emelni: ezeknek a mérkőzéseknek a végeredménye másodlagos, elsősorban az elvégzett munka eredményét szeretné viszontlátni a szakvezetés.

Ez nagyjából meg is valósult.

A nógrádiak ellenében szinte végig uraltuk a mérkőzést, helyzeteink voltak és az történt a pályán, amit mi akartunk. Az első félidő 16. percében egy szöglet után Forgó elé került a labda, aki eléggé kiszorított helyzetben kotorta azt kapura nem törődve a – számunkra ismerős – Szalay kamikáze kirepülésével.

Aztán a rengeteg csere után a második félidő közepére már egy Márkussal megerősített U16-U17-es csapat volt a pályán. Nyilván a vendéek is cserélgettek, de biztató volt látni, hogy egy-egy játékos a saját posztjától idegen helyen is igyekezett megállni a helyén, és hogy az 16-17 éves játékosaink is bátran, nagy elánnal szálltak be, és nem ijedtek meg a felnőttektől. 

Aztán 10 perccel a vége előtt győzött a rutin, egy labdaszerzés után kiegyenlítettek a vendégek, így 1-1 lett a vége.

A BLSZ I. osztályról azt szokták mondani, hogy az a negyidik NBIII-as csoport, olyan erős csapatok szerepelnek benne. 

Ha így van, ha nem: ez nem igazán a mi mérkőzésünk volt. Az első öt percben mintha pályán sem lettünk volna, onnantól kezdve viszont egy fél órán keresztül csak az volt a kérdés, hogy mikor szerezzük meg az első, majd a második gólunkat.

Ebbe a fölénybe csúszott bele egy-két egyéni hiba, és a fővárosiak ezt azonnal kihasználták. Gólt szereztek, és ezután mintha kicsit meg is zavarodtunk volna.

Ehhez persze az is hozzájárulhatott, hogy negyedóra elteltével már kettőt kellett cserélnünk sérülés miatt..

Czinkóczi is szinte végig pályán volt

Aztán a második félidőben sem ment jobban, szinte semmi nem sikerült… Se a fiataljaink, se a rutinosabb játékosaik nem találták önmagukat. Persze kaptunk még egy gólt, ami tovább rongálta az önbizalmunkat.

Ismét bevetettünk egy két újabb fiatalt, hagy szokják a felnőtt futballt. Kellő erőszakossággal is szálltak be, nem rajtuk múlott, hogy kaptunk még egy gólt, így 0-3-mal zárult ez a mérkőzés.

Ez volt az a meccs, ami a felkészülés során elő szokott jönni: a komoly fizikai terhelés alatt, a “játék” még nincs meg. Sebaj, van még idő!

Szombaton az U17-U19-es csapatunk a már csoportgyőztes gyöngyöshalásziakat fogadta a Téli Kupában. Kicsit megerősített formában léptek pályára hiszen a keret tagja volt a felnőtt csapat néhány játékosa is: Forgó Kornél (18), Czinkóczi Bence (17) és Márkus Marcell (19) is.

Utóbbi kettő egy-egy góljával hoztuk is a mérkőzést 2-1-re. Ez ugyan kevés volt a továbbjutáshoz, de örömteli, hogy fiataljaink helytálltak egy felnőttcsapat ellen.

Az első bajnokiig még három felkészülési mérkőzés vár ránk, ebből kettő itthon, egy pedig idegenben.

Hajrá GYAK!

Gólzápor/gólínség az edzőmeccseken

Két mérkőzés szerepelt a szombati nap menüjében: délután az U17-U19-es együttesünk lépett pályára a Téli Kupában egy-két felnőtt játékossal kiegészülve a Megyei II. osztályú Atkár ellen, délelőtt 11-től pedig az első csapatunk fogadta a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályú Jászfényszaru csapatát.

Fiataljaink 0-0-ás döntetlent játszottak a felnőttek ellen, ami igazán jó eredménynek mondható.

A “nagyok” viszont egészen más mérkőzést játszottak: kiszakadt a gólzsák…

Szokták mondani egy-egy vesztes meccs után, amikor nagyon jól játszva kap ki egy csapat az egyébként magasabban jegyzett ellenfelétől, hogy “ha így játszanánk a –velünk egy súlycsoportban lévő csapat– ellen, akkor biztosan nyernénk”. Szerdán a magasabban jegyzett Váctól 2-0-ra kaptunk ki egyébként nagyon jó futballt bemutatva, két hibát elkövetve, de egyébként bíztató játékkal.

A 15 csapatos Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztály 6. helyén telelő csapatot – mi 8. helyen vagyunk – nyugodtan nevezhetjük egyenrangú partnernek. Ahogyan a hét közepén elmondtuk, hogy az eredmény nem számít a felkészülési mérkőzésen, így most is csak a tény kedvéért írjuk le: 8-0-ra győztünk.

Szabó Viktor teljesítménye a hátán...
Nagy-György Bálint kiválóan osztogatott
Tóth Levente beszédes mezszáma...

Szabó Viktor 4 gólt szerzett, Béla Sámuel kettőt (az egyiket fejjel!), Tóth Levente illetve Lekli Soma pedig egyet-egyet. Soma GYAK-nevelésként jelenleg a Mezőkövesd csapatát erősíti, ám engedélyt kapott, hogy két hetet velünk töltsön, a leigazolásáról folynak a tárgyalások.

Ami az eredményen kívül elmondható: öröm volt nézni a játékunkat! Tudatos építkezések, szép cselek, pontos passzok, jó összjátékok, lövések, fejesek, helyzetek, dominancia és folyamatos kommunikáció.

Dicséret illeti a srácokat, mert a 4-0-ás első félidő után sem álltak le, megtisztelték ellenfelüket azzal, hogy továbbra is teljes elszántsággal vetették bele magukat a második játékrészbe. Nem voltak flikk-flakkok, sarkazások, emelgetések, és ezt az ellenfél is díjazta: a demoralizáló vereség ellenére sem szakadt el a cérna, sportszerű mérkőzés volt.

Majzik Zoltán a mérkőzés után megdicsérte a csapatot a teljesítmény miatt, azonban kiemelte: most nem szabad elszállni, sőt, erre kell még egy lapáttal rátenni!

Szerdán meglátjuk: 17:30-kor hazai pályán fogadjuk az NBIII-as SBTC-t.

Hajrá GYAK!

Hasznos mérkőzés

A Csank János irányította Vác FC csapatával játszottunk felkészülési mérkőzést, amelyet két gólt kapva veszítettünk el.

Nagyon fázhattak a játékosok, mert igencsak csipkedték magukat: óriási iram volt az első félidőben. A vendégek talán többet birtokolták a labdát, és a játékrész egyetlen igazi helyzete is előttük adódott, – amit egyébként Tóth Bálint hárított… – de a játék képén nem igazán látszott az osztálykülönbség.

Aztán a második félidő első percében, amikor a cserék után talán még mindenki a helyét kereste a mi oldalunkon, egy pillanatnyi elmélázás elég volt a váciak vezető góljához. Szépen végigvitték a támadásukat, ziccerig játszottak, és ott nem hibáztak.

Továbbra is lüktető maradt a mérkőzés, szép lassan azért fölénk nőtt az NBIII-as csapat, de korántsem volt ez azért macska-egér párharc.

Az utolsó percben aztán egy újabb hiba, és büntettek a vendégek, kihasználták második igazi helyzetüket is.

Amit nagyjából sejteni lehetett, a magasabb osztályú ellenfelünk valamivel jobb volt nálunk, de abszolút felvettük velük a versenyt, és örök igazság: a jobbtól lehet tanulni.

Ahogy azt Majzik Zoltán is elmondta: kaptunk két buta gólt, de végig jó iramban játszottunk, nehézzé tettük ellenfelünknek a mérkőzést, az ilyen meccseken lehet fejlődni, egyszóval nagyon hasznos mérkőzés volt ez számunkra.

Az edzőmérkőzések sora ezzel nem ért véget, sőt! Szombaton ismét két mérkőzés vár ránk. Délelőtt a Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkező Jászfényszaru VSE csapatát fogadjuk, akik szintén a megyei I. osztályban vitézkednek. Délután Téli Kupa mérkőzés vár ránk, ahol azért jó eséllyel az U17-U19-es capataink játékosai kapják a főszerepeket. Ők az “megyekettes” Atkár SE ellen bizonyíthatnak. Jövő hét szerdán ismét NBIII-as ellenfél következik, ezúttal idegenben: Salgótarjánban a Stécé lesz a vendéglátónk.

Hajrá GYAK!